Finn-öböl

2021.08.02. 19:51

Négyszáz éve süllyedhetett el a hajó, amelynek megtalálták a roncsait

Valószínűleg soha nem derül ki, mi okozta a vitorlás vesztét.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Páratlanul jó állapotú hajóroncsra bukkantak tavaly búvárrégészek a Finn-öbölben. Az idei feltárásokon a szakembereknek az is sikerült megállapítani, hogy a fluitot, vagyis holland stílusú, fából készült vitorláshajót 1636-ban építették.

A finnországi Hanko-félsziget és az észtországi Hiiumaa szigete között felfedezett roncs mellett a búvárok még tavaly találtak egy fardeszkát, amely a hajótat megerősítésére szolgált. Idén nyáron sikerült a tengerfenékből a deszkát ki is fordítani, így tudták olvasni a rávésett 1636-os évszámot. A Yle finn honlap szerint a fardeszkán egy hattyú sziluettje is kivehető, amely valószínűleg a hajó nevét jelképezi.

A hajót a fardeszkán lévő vésések alapján azonosították. Bár korábban is találtak már fardeszkadarabokat tengeri búvárrégészeti feltárásokon, de Nikla Eriksson, a Stockholmi Egyetem tengeri régésze szerint először történt meg, hogy egy deszkán minden információt megtaláljanak a hajóról. Részletesebb vizsgálatokkal pedig azonosíthatják a címert is, amely arra a kikötőre utal majd, amely a hajó otthona volt.

Nem volt könnyű a búvárrégészek feladata, mivel minden merülésnél csak húsz percre korlátozódhattak maguk feltárási munkálatok, egy nap pedig csak egy merülést tudtak végezni.

Két és fél óra alatt lehet ilyen mélységből a felszínre jutni – mondta Jouni Polkko, a búvárégészek egyike.

Polkko szerint valószínűleg soha nem derül ki, miért süllyedhetett el a hajó. A fedélzeten viszont találtak kézzel működtetett vízpumpákat, ami azt jelenti, hogy a személyzetnek nem volt ideje elég gyorsan kipumpálni a vizet a süllyedő hajóból.

A fluit egy háromárbócos vitorlás hajó volt, amelyet holland kereskedők használtak a 17-18. században. A Balti-tengeren ezeken a hajókon nem voltak fegyverek, hogy minél több rakományt szállíthassanak a lehető legkisebb legénységgel.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!