Respektrente

2019.11.30. 11:11

Megválasztották az év szavát Németországban

A tiszteletnyugdíj (Respektrente) kifejezést választotta az év németországi közéleti szavának a német nyelvtudományi társaság (GfdS).

Forrás: Shutterstock

Pénteken ismertetett döntésük indoklása szerint ez a kifejezés jellemzi a legjobban 2019 közéleti vitáit.

Az új nyugdíjellátási formáról november elején állapodtak meg a kormánypártok, csaknem egy évig tartó vita után. A hivatalosan alapnyugdíjnak (Grundrente) nevezett intézmény arra a szociáldemokrata követelésre épül, hogy a társadalomnak az öregségi nyugdíjminimumnál nagyobb járandósággal kell elismernie mindazok teljesítményét, akik 35 év szolgálati idő után vonulnak nyugdíjba. Ezt biztosítja az új juttatás, amely a mindenkori nyugdíjminimumnál 10 százalékkal nagyobb összegre egészíti ki az érintettek járandóságát.

A GfdS elnökségéből és tudományos munkatársaiból álló zsűri először 1971-ben, 1977 óta pedig minden évben megvizsgálja a közbeszédben gyakran előforduló szavakat, kifejezéseket – régieket és új szóalkotásokat -, majd kiválasztja azt, amely szerinte a leginkább jellemző az adott évre, és összeállít egy listát a további legfontosabb szavakból.

A tiszteletnyugdíj után, a lista második helyén a rollerkáosz (Rollerchaos) kifejezés szerepel, amely annak révén terjedt el, hogy idén engedélyezték a nagyvárosokban az elektromos rollereket üzemeltető közösségi járműkölcsönző szolgáltatások elindítását, és így sokhelyütt hátrahagyott rollerek nehezítik a gyalogos közlekedést.

A harmadik a Fridays for Future (Péntekenként a jövőért), egy nemzetközi civil éghajlatvédelmi tiltakozó mozgalom neve. A mozgalom idén igen széles körű támogatást nyert Németországban, megmozdulásain rendre százezrek vesznek részt.

A listán szerepel még a többi között a Brexit-fáradtság (brexitmüde) kifejezés, amely a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) körüli viták elhúzódásából fakadó fásultságra utal, és szerepel a méhpusztulás (Bienensterben) is, amely idén vészes méreteket öltött Németországban, és így fontos közéleti téma lett.

Tavaly a hőségkorszak (Heisszeit) kifejezést választották az év szavának, a szóalkotás a közéleti diskurzus egyik leggyakoribb témájával, az éghajlatváltozással kapcsolatos, és annak hatására terjedt el, hogy nyáron sorra megdőltek a hőmérsékleti rekordok.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!