űrkutatás

2019.06.12. 16:55

Második Hold-missziójával egy holdjárót is útnak indít India

A szerdán ismertetett tervek szerint július 15-én történik meg a kilövés a GSLV Mk III-as hordozórakéta segítségével.

Forrás: Shutterstock

India elindítja második Hold-misszióját július közepén. Szerdai bejelentésük szerint „sima” landolást terveznek, majd útnak indítanak egy holdjárót is.

Amennyiben sikeres lesz a misszió, az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után India lehet a negyedik ország, amelynek sikerül űreszközt küldenie a Holdra. Legutóbb januárban, Kína irányításával landolt rover a Holdon.

A legénység nélküli Csandraján-2 misszió részét képező rakétát, landolóeszközt és holdjárót az Indiai Űrkutató Szervezet (ISRO) építette.

A szerdán ismertetett tervek szerint július 15-én történik meg a kilövés a GSLV Mk III-as hordozórakéta segítségével. Az ISRO közlése szerint mintegy 10 milliárd rúpiába (40,8 milliárd forintba) kerül a misszió.

Mintegy 50 napig tartó út után az ISRO leszállóegysége „puha”, irányított leszállást hajt végre szeptember 6. körül a Hold felszínén.

„A landolás előtti utolsó 15 perc lesz a legizgalmasabb számunkra” – mondta K. Sivan, az ISRO vezetője. „Ez az ISRO valaha végrehajtott legkomplexebb missziója” – tette hozzá.

A szervezet szerint a Hold gravitációjának változásai, a terep adottságai és a por is okozhat problémákat.

Az indiai lesz az idei harmadik, Holdra irányuló landolási kísérlet, miután a kínai Csang'o-4 sikeresen teljesítette a tervet, az izraeli Beresit viszont végül a Holdra zuhant áprilisban.

A Csandraján-1, India első Hold-missziója 2008-ban indult útnak. A 79 millió dolláros projekt során az indiai űrszonda segítségével erősítették meg, hogy létezik víz a Holdon.

A Csandraján-2-t eredetileg az orosz Roszkoszmosszal közös együttműködésben tervezték megvalósítani, 2013-ban azonban India technikai különbözőségek miatt megszakította az együttműködést.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!