Ország-világ

2021.11.21. 11:33

Kötelező olvasmányként adták fel negyedikeseknek a transznemű fiúról szóló könyvet

Általános iskolás gyermekeket, ötödik osztályos korig a szüleik tudta nélkül oktattak gender-elméletre, transzneműségre, nemi identitásra és a társadalmi igazságosság normáira.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A gyermekeket arra kötelezték a West Hartfordi általános iskolákban az Egyesült Államokban, hogy transzneműségről, nemi identitásról és a társadalmi igazságosság normáiról szóló órákon vegyenek részt,

miközben a szüleik semmit se tudtak az iskolai ideológiai neveléséről

- számol be róla a V4NA Hírügynökség.

Miután számos információ és egy tanterv is nyilvánosságra került a Connecticut állam iskoláiban tartott érzékenyítő órákról, a tankerületben tanuló diákok szülei felették a kapcsolatot a Parents Defending Education (PDE) nevű nonprofit szervezettel, hogy kifejezhessék a kisgyermekeik oktatásával kapcsolatos aggodalmaikat. A PDE szervezet ellenzi a társadalmi igazságosság és a kritikus fajelmélet tanítást az iskolákban, és segíti azon szülőket, akik fel akarnak lépni gyermekeik ideológiai érzékenyítésével szemben.

Az egyik szülő azzal kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, hogy a negyedik osztályos gyermekének egy olyan kötelező olvasmányt kellett elolvasnia, ami egy transznemű fiúról szól.

Az „Amikor Aidan fiútestvér lett” című könyvben Aidanról, a főszereplőről mindenki azt gondolta, hogy lány, ezért a szülei lány nevet adtak neki, lányos szobája lett és lány ruhákat adtak rá. Azonban Aidan rájött, hogy ő egy transznemű fiú, és a szüleivel közösen megváltoztatták az egész életét, hogy az identitásának megfelelően élhessen.

„Aggodalommal tölt el, hogy az »Amikor Aidan fiútestvér lett« című könyvet tanítják a gyerekeknek, mert tele van nemi identitással kapcsolatos elméletekkel, mint például, hogy a születéskor kijelölt nem rossz, és valójában fiú vagy. Ráadásul ezeket tényként mutatják be a gyermekek számára” – mondta az egyik szülő.

A tanterv, amely ezt a könyvet is tartalmazza, óvódás kortól egészen ötödik osztályig jelöli ki az olvasmányok listáját az identitás, sokszínűség, igazságosság és cselekvés tematika alapján.

Október közepén a tankerület méltányosság elősegítésével foglalkozó igazgatója, Dr. Roszena Haskins az ideológiai oktatással és a vitatott tantervvel kapcsolatban kijelentette, hogy a tankerületben, „megkétszerezik az erőfeszítéseket a gyermekek és a felnőttek szociális és érzelmi szükségleteinek kielégítésére”. Szerinte a gyermekek és pedagógusok társadalmi és érzelmi fejlődése elősegíti a befogadó, méltányos és támogató környezet kialakulását, a tananyagnak a társadalmi igazságosság keretrendszeréből adaptált elemeinek köszönhetően.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!