Járvány

2020.07.03. 10:57

Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek amerikai diákok

Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégiumi diákok az Egyesült Államok egy városában, ráadásul nevezési díjat is szednek – adta hírül pénteken az AP amerikai hírügynökség helyi illetékesek beszámolója alapján.

Forrás: Shutterstock

A vírusvirtus az alabamai Tuscaloosában dívik:

a szervezők meghívnak bizonyítottan fertőzötteket az összejövetelekre, a versenyzők pedig leteszik a nevezési összeget, amely annak üti a markát, aki a leghamarabb megfertőződik.

A város tanácsnoka, Sonya McKinstry eszementnek minősítette vírusviadalokat, a helyi tűzoltóparancsnok pedig aki beosztottjaitól szerzett tudomást az összejövetelekről nem hitte el. Némi ellenőrzés után azonban kiderült, hogy nem alaptalan híresztelésekről van szó, hanem valós történésekről.

Egy helyi orvos, Ramesh Peramsetty közölte, hogy már egy hónapja hall a versenyekről. Akkor adott végképp hitelt a híreszteléseknek, amikor a labortesztek ismertetésekor akadtak olyan fiatalok, akik nagyon megörültek annak, hogy fertőzöttek, és akadtak olyanok is, akiket elszomorított, hogy mentes szervezetük a kórokozótól.

Az alabamai egyetem vezetői közleményt adtak ki, amelyben

megerősítették, hogy hozzájuk is eljutott az összejövetelek híre, és mindent elkövetnek, hogy a hallgatókat felvilágosítsák azoknak a veszélyeiről.

Hozzátették, hogy már indítottak vizsgálatot az ügyben, de egyelőre egyetlen hallgatójukról sem bizonyosodott be, hogy jelen volt a rendezvényeken.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem adatai szerint a koronavírusnak az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, több mint 2,7 millió. Ott a legmagasabb a halálos áldozatok száma is, immár megközelíti a 129 ezret.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!