Ország-világ

2021.03.18. 13:43

Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő, miután anyukáját beoltották

Ez az egyik első igazolt eset arra, hogy az anya képes átadni az antitesteket a magzatának.

Forrás: Shutterstock

Koronavírus elleni antitestekkel született egy csecsemő Florida déli részén mindössze hetekkel azt követően, hogy anyját beoltották – közölte a dpa német hírügynökség amerikai orvosokra hivatkozva csütörtökön. Az amerikai doktorok szerint

a kislány az első csecsemők között lehet, akik hála a vakcináknak valamilyen fokú védettséggel rendelkeznek a vírussal szemben.

A csecsemő anyja egészségügyi dolgozó, aki tavaly december végén kapta meg a Moderna védőoltását, és lányát három héttel később hozta világra.

Az antitesteket a köldökzsinórból vett vér rutinvizsgálatakor mutatták ki. Az orvosok ugyanakkor nem tudtak választ adni arra, hogy az antitestek meddig maradnak meg a csecsemő vérében, valamint teljes védettséget biztosítanak-e a vírussal szemben.

Az Egyesült Államokban egyelőre nincsenek olyan oltóanyagok, melyek használatát engedélyezték volna a 16 évnél fiatalabbak számára.

Christopher Golden, a baltimore-i Johns Hopkins kórház újszülöttosztályának igazgatója bátorítónak nevezte az értesülést, ugyanakkor óvatosságra intette a szülőket még akkor is, ha nemrég immunizálták őket. Azt mondta, nem szabad abból a feltételezésből kiindulni, hogy az antitestekkel rendelkező csecsemők védettek. Hozzátette, hogy

még sok a kérdés, így például megvédik-e az antitestek a csecsemőt a betegségtől, milyen mennyiségű antitestet ad át az anya szervezete, és meddig tart a védettség.

A koronavírus okozta betegségből felépülő terhes nőkön elvégzett vizsgálatok azt mutatták ki, hogy az anya szervezete átad antitesteket a csecsemőének, de a vártnál kisebb mennyiségben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!