Problémás adventkezdet

2018.11.20. 15:48

Kidöntötte Eger karácsonyfáját a szél (videó)

Az ezüstfenyő törzse tört el, így azt már nem lehetett visszaállítani. Viszont hamar pótolták a hiányt.

A kedd hajnali viharos szélben kidőlt a Dobó téren hétfőn felállított központi karácsonyfa – számolt be róla a heol.hu. A tizenkét méteres ezüstfenyőnek eltört a törzse, így már nem lehetett visszaállítani, a Városgondozás Eger Kft. munkatársai még a kedd reggeli órákban felaprították és elszállították a cég székhelyére – ismertették.

A Dobó téren kihelyezett webkamera rögzítette, ahogyan feldől a hatalmas fa.

Fél nap alatt pótolták

Alig fél nappal azután, hogy a viharos szél kidöntötte Eger karácsonyfáját, már pótolták is azt a város főterén – adott hírt az örömteli eseményről is a heol.hu megyei hírportál. A Városgondozás Eger Kft. ügyvezető igazgatója, Forgó János elmondta: az új fa is a hevesi megyeszékhelyről érkezett, és körülbelül ugyanolyan magas, mint az elődje volt. A cégvezető a gyors intézkedéssel kapcsolatban elárulta, mindig két fával készülnek, tehát volt „B” fa, amely tehát kedd délután meg is érkezett a Dobó térre.

Daruval emelték a magasba az új karácsonyfát
Fotó: Berán Dániel / heol.hu

 

Borítókép forrása: Fm 7 Eger / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!