Vérszívók

2020.04.03. 15:32

Kezdődik a szúnyogirtás Magyarországon

Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása – tájékoztatott a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken.

Kémiai szúnyogirtást végeznek egy Antonov An-2 típusú repülőgéppel Nagykanizsa felett 2019. július 18-án.

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Mukics Dániel közölte: első lépésként a Velencei-tó nádasaiban a lárvák irtását kezdik meg biológiai eljárással.

A katasztrófavédelem által felkért szakértők hetekkel ezelőtt elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit és megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban megindult a lárvák fejlődése

tette hozzá.

A biológiai eljárással egy a természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek.

A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ezt a folyadékot repülőről juttatják a Velencei-tó nádasaiba

ismertette.

A katasztrófavédelem kiemelt célja, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzák a gyérítés során a biológiai eljárást. Ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek mondta Mukics Dániel.

Borítókép: kémiai szúnyogirtást végeznek egy Antonov An-2 típusú repülőgéppel Nagykanizsa felett 2019. július 18-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!