figyelmeztetést adtak ki

2020.03.03. 06:56

Ismét kitört Indonézia legaktívabb tűzhányója

A vulkanológiai kutatóintézet ugyanakkor még nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét.

Kitört kedden a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója, amelynek három kilométeres körzetében evakuálást rendeltek el a hatóságok.

A tűzhányó sűrű és terebélyes hamufelhőt eregetett hat kilométeres magasságba.

Az indonéziai földtani és vulkanológiai kutatóintézet a honlapján közölte, hogy a kitörés következtében gázfelhők gomolyognak a vulkán lejtőin. A hatóság figyelmeztetést adott ki a termékeny lejtőkön élőknek, hogy három kilométeres körzetben kerüljék el a krátert.

Szemtanúk beszámolói szerint a kitörést 30 kilométer távolságban is hallani lehetett.

Az intézet ugyanakkor nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét, amely jelenleg a harmadik legmagasabb fokozaton van a tavaly óta tartó folyamatos vulkanikus tevékenység miatt.

A 2968 méter magas hegy az ötszáz indonéziai vulkán legaktívabbja. Az utolsó nagyobb kitörése – 2010-ben – 353 ember halálát okozta. A 260 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!