megfontolt döntés?

2019.09.06. 19:39

Ikrei születtek egy 73 éves indiai nőnek

A házaspár úgy érezte, falujukban megbélyegzik őket, amiért gyermektelenek.

Forrás: Shutterstock

Fotó: alice-photo

Az újszülöttek császármetszéssel jöttek világra csütörtökön. A nő mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe. A nő orvosa, Uma Szankar arról tájékoztatta a sajtót, hogy az anya és a gyermekek is jól vannak.

A dél-indiai Andhra Prades államban élő Mangajamma Jarmati elmondta, hogy ő és 82 éves férje mindig is szerettek volna gyermeket, de mindeddig nem esett teherbe.

„Nagyon boldogok vagyunk” – nyilatkozta néhány órával az ikrek születése után a férj, Szitarma Radzsarao. A férfi azonban pénteken agyvérzést kapott, így most kórházban kezelik.

„Semmi sem rajtunk múlik. Aminek történnie kell, az megtörténik. Minden isten kezében van” – jelentette ki az apa, miután arról faggatták, hogyan tudják majd a gyermekek gondját viselni, tekintettel idős korukra.

A házaspár hangsúlyozta, mennyire fontos volt számára, hogy gyermekük legyen. Falujukban úgy érezték, hogy megbélyegzik őket, amiért gyermektelenek. Sok alkalommal próbálkoztak, számos orvosnál jártak, de eddig nem sikerült a gyermekáldás – mesélték.

Három éve egy hetvenes éveiben járó indiai nő egy kisfiúnak adott életet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!