Szabad játszani az étellel

2017.08.30. 16:32

Így fest 22 ezer ember pompás paradicsomcsatája (galéria)

Aki nem szereti a pirosat, nem fogja élvezni a következő képeket. A többiek viszont zabálni fogják.

A kelet-spanyolországi Bunol városában ugyanis szerdán rendezték meg a Tomatina nevű paradicsomcsatát, amikor is bokáig gázolt, pancsolt és hempergett a túlérett paradicsomban 22 ezer ember.

Az ötezer lakosú településnek világhírnevet szerző rendezvényre több mint 160 tonna szottyadt paradicsommal készültek idén a szervezők. A zöldséget kamionokról dobálták, öntötték a tömegbe, amely aztán a földről felszedve, hangosan nevetgélve és kiabálva hajigálta, kente egymásra szétmálló paradicsomokat.

Itt egy 360° fokos videóban gyönyörködhetünk a fesztiválról:

Az egy órán át tartó „ütközet” nyomán a belvárosi utcákat teljesen beborította a paradicsompüré, több méter magasan jutott a házfalakra is – a csatázók pedig boldogan dagonyáztak a piros tócsákban. A látogatók több mint fele külföldről érkezett, jöttek Ausztráliából és Japánból is.

A korábbi évekhez képest változás, hogy fokozott biztonsági intézkedések mellett tartották meg az eseményt a két héttel ezelőtti katalóniai terrortámadások miatt. A paradicsomcsatára érkezőket biztonsági kapuknál ellenőrizték, az autófogalom elől pedig lezárták a belvárost. A biztonságra összesen 700-an vigyáztak, az ünnepségre 140 ezer eurót költött a városka ebben az évben.

A Tomatina hagyománya 1945-ig nyúlik vissza, amikor fiatalok egy csoportja megzavart egy felvonulást, a kialakult zűrzavarban pedig egy közeli zöldséges paradicsomaival kezdték dobálni egymást az emberek. Mindezt olyan szórakoztatónak találták, hogy egy évvel később, otthonról hozott paradicsomokkal szándékosan ismételték a csatát, amelynek a rendőrség vetett véget. A hatóságok hiába tiltották be a paradicsomdobálását, az mégis minden évben megismétlődött, és 1959 óta hivatalos eseménynek számít a település életében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!