igazán jó hír

2020.04.07. 18:51

Hatvan éve nem követelt ilyen kevés áldozatot lavina Svájcban

A svájci kutatók azzal magyarázzák a kedvezőbb adatokat hogy az időjárásnak köszönhetően januárban stabil hóréteg fedte a hegyeket.

Avalanche drill in Van

Forrás: AFP/Anadolu Agency

Fotó: Necat Hazar

Az elmúlt télen mindössze öten vesztették életüket lavinában Svájcban, kevesebben, mint bármikor az elmúlt 60 évben – közölte kedden a svájci Hó- és Lavinakutató Intézet (SLF).

A kutatók adatai szerint a 2019/20-as téli időszakban egyetlen olyan lavinabaleset történt, amely egynél több halálos áldozatot követelt. Sokévi átlagban március végéig 18 ember veszti életét lavinaszerencsétlenségben Svájcban.

Az elmúlt szezonban 89 lavina összesen 128 embert sodort magával, egyharmaddal kevesebbet az elmúlt húsz év átlagánál. Az öt halálos áldozat mindegyike olyan személy volt, aki a kijelölt területen kívül űzött valamilyen télisportot.

A svájci kutatók azzal magyarázzák az áldozatok szokásosnál jóval kisebb számát, hogy a kedvező időjárásnak köszönhetően januárban stabil hóréteg fedte a hegyeket, a tél legveszélyesebb időszakaiban pedig kevesebb ember csábított túrázására, a kijelölt sípályákról való letérésre a rossz idő.

Előzetes adatok szerint csökkent a lavinák halottjainak száma Ausztriában is, ahol 12 áldozatról tudnak a 2018/19-es tél 19 halottjával szemben.

Németországban senki sem vesztette életét lavina-balesetben az elmúlt télen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!