ez a valaha vizsgált legrégebbi

2020.04.12. 12:48

Emberi genetikai anyagot vontak ki egy fosszilizálódott fog zománcából

Ez segíthet tisztázni a spanyol barlangokban talált fosszíliák alapján megismert Homo antecessor nevű kihalt fajnak az emberi evolúcióban elfoglalt helyét.

Forrás: Shutterstock

A kutatók elmondása szerint két fosszíliát vizsgáltak meg. Az egyik a Spanyolország északi részén lévő Atapuerca falu közelében feltárt 800 ezer éves őrlőfog, mely egy Homo antecessortól származik, a másik pedig egy 1,77 millió éves, Homo erectus-őrlőfog, melyet a grúziai Dmaniszi város közelében találtak.

Az úgynevezett paleoproteomika módszerével nyertek ki proteint a foszilizálódott Homo antecessor-fogból. Ezzel a módszerrel olyan fosszíliákban is meg lehet találni a genetikai anyagot, melyek túl régiek ahhoz, hogy DNS-t tartalmazzanak, hiszen ez idővel kémiailag lebomlik.

„A proteinszekvenciákat örökítőanyagunk DNS-szekvenciái határozzák meg, ezért ezek az ősi proteinszekvenciák evolúciós információt hordoznak. Korábban bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk akár kétmillió éves állati fosszíliából kivonni az ősi proteint” – mondta el Frido Welker, a Koppenhágai Egyetem molekuláris antropológusa, a Nature című tudományos lapban megjelent kutatás vezetője.

Ezidáig a legrégebbi, emberi fajtól nyert genetikai anyag mintegy 420 ezer éves volt.

A Homo antecessor genetikai anyaga különösen fontos információkkal szolgált, miután összehasonlították a modern emberi fajtól és kihalt fajoktól származó, frissebb genetikai adatokkal. Ezekből kiderült, hogy a Homo antecessor közeli rokonságban állt a Homo sapiensszel és két kihalt rokonával, a neandervölgyi emberrel és a kevésbé ismert gyenyiszovai emberhez vezető evolúciós ág utolsó közös ősével.

„Ez megerősíti azt az elméletet, mely szerint a Homo antecessor állhatott a feltörekvő új emberiség kiindulópontjánál, mely vélhetően mintegy egymillió éve Délnyugat-Ázsiában, elsősorban az úgynevezett Levantine-folyosónál jelent meg” – mondta José-María Bermúdez de Castro, a spanyolországi Burgosban lévő, az emberi evolúciót vizsgáló Nemzeti Kutatóközpont munkatársa, a tanulmány társszerzője.

„A régió a jégkorszak idejének fontos menedéke volt a biodiverzitás szempontjából” és mint ilyen, hozzájárult az új fajok megjelenéséhez – tette hozzá a kutató.

Az elemzett Homo antecessor-fogat 2003-ban találták, egy férfi egyedhez tartozott.

Bár a faj esetében sok kérdés tisztázatlan egyelőre, a tudósok korábban bizonyítékokat találtak arra, hogy esetükben a kannibalizmus is megjelent.

A kutatók szerint a paleoproteomika hozzájárulhat az emberi evolúció megfejtéséhez, kiegészítve a csontvázak fosszilis alakjának és fizikai szerkezetének tanulmányozásával kapott ismereteket.

Az emberi faj mintegy 300 ezer éve jelent meg Afrikában. A tudósok az emberi családfa pontosabb megismerésére törekszenek, hogy megismerjék annak a felmenő ágnak a közvetlen őseit, melyből a Homo sapiens, a gyenyiszovai és a neandervölgyi ember létrejött.

„A molekuláris adatok az evolúciós információ független forrásai” – mondta Welker.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!