Vadnyugat

2020.10.21. 10:34

Élőben közvetítették a rendőr megverését, senki sem segített rajta (videó)

Brutálisan megverte az őt letartóztatni akaró rendőrt egy férfi, az esetet pedig az arra járók videóra vették ahelyett, hogy az egyenruhás segítségére siettek volna. Sőt még ki is nevették, a támadót pedig biztatták.

Forrás: Shutterstock

Elképesztő méreteket öltött az Egyesült Államokban a rendőrellenesség az utóbbi időben – emlékeztet a V4NA hírügynökség, amely most egy különösen szélsőséges esetről adott hírt: az észak-karolinai Rowlandben brutálisan megvertek egy rendőrt, aki éppen egy férfit akart letartóztatni.

A rendőr, Michael Sale egy bejelentés miatt ment ki a helyszínre, hogy ott letartóztassa James Alphonso Rogerst. Utóbbi azonban nem engedelmeskedett az egyenruhásnak, hanem erőszakossá vált. A férfi elkezdte ütlegelni Sale-t, egy arra járó személy pedig ahelyett, hogy segített volna a rendőrnek, megállt és élőben kezdte el közvetíteni a verekedést a Facebookon.

A rendőrség beszámolója szerint Michael Sale segítséget kért egy közelben lévő férfitól, aki azonban megtagadta azt. Később aztán többen is megjelentek az utcán, és arról beszéltek, hogy valakinek azért segítenie kellene. Mindeközben a rendőrt tovább verte Rogers, többek között az arcán is. Végül mégis akadt valaki, aki kísérletet tett arra, hogy segítsen a rendőrnek, de nem járt sikerrel.

Az incidensről készült felvételen az is hallható, ahogyan egy járókelő azt kiabálja, hadd verje tovább a férfi a rendőrt, és ne engedje meg, hogy börtönbe vigyék. Többen pedig nevetnek a felvételen.

This is video from the attack on the officer in North Carolina that left him bloodied and beaten. People on the streets seem to find the situation humorous, and nobody attempts to help the officer. The video is hard to watch. https://t.co/2Tee0hI32d pic.twitter.com/XEVgCsKT6I

Kollégái megérkezése után a rendőrt mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, mert azt gyanították, hogy eltörött egy csontja a szeme körül. Michael Sale azóta már jobban van, és elhagyhatta az egészségügyi intézményt, támadóját pedig letartóztatták.

Mint kiderült, Sale egyedül dolgozott az incidens idején, ezért tartott sokáig, hogy megérkezzen a segítség. A rendőrfőnök szerint ezen igyekeznek javítani, és arra is rámutatott, hogy nagyon jó lett volna, ha a szemtanúk közül valakik segítettek volna Sale-nek, mert pontosan látták és tudták, milyen helyzetbe került.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!