baljós szavak

2017.08.25. 12:57

Elárverezték Einstein levelét

Albert Einstein barátjának, Michele Bessónak írt levelét árverezték el Los Angelesben: új tulajdonosa mintegy 30 ezer dollárt (7,8 millió forintot) fizetett a kéziratért a Nate D. Sanders aukciósház csütörtök esti árverésén.

A vásárló kilétéről nem közöltek információt.

A németül írott levelet a postai bélyegző szerint 1938. október 11-én küldte el az Egyesült Államokban emigrációban élő német-amerikai fizikus barátjának, a Bernben élő mérnöknek, Michele Bessónak.

„Egy lyukas garast sem adnék Európa jövőjéért” – írta Einstein a levélben, melyben többek között kritikát fogalmaz meg Neville Chamberlain brit miniszterelnökről, aki nem sokkal korábban aláírta a müncheni egyezményt Franciaországgal, Olaszországgal és a hitleri Németországgal.

Az Ulmban született Einstein zsidóként a náci Németországból az Egyesült Államokba menekült 1933-ban. Számos levelében kitért a Németországban uralkodó viszonyokra.

(Borítókép: Shutterstock / Ovu0ng)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!