a pekingi bikini nem menő

2019.07.03. 14:14

Egyre több helyen korlátozzák az illetlen kínaiakat

A kelet-kínai Santung tartomány székhelye, Csinan is csatlakozott azoknak a kínai városnak a sorához, amelyek az „illetlen szokások” elleni harc jegyében nemrégiben tiltásokat vezetett be egyes, helytelennek ítélt viselkedési formák ellen – írta szerdán az ECNS kínai hírportál.

Forrás: Shutterstock

Fotó: kimberrywood

A forrásvizeiről ismert, 6 millió lakosú Csinan március óta egyebek mellett olyan szokásokat igyekszik felszámolni, mint

az előretolakodás, meleg időben a felsőruházat feltűrése, a köpködés, a hangoskodás, a szemét kidobása a járművek ablakán, valamint a dohányzást tiltó táblák figyelmen kívül hagyása.

A felsőruházat feltűrésén azt a szokást kell érteni, amikor férfiak az ingüket a hőségben egészen a hónaljukig tekerik fel, felfedve ezáltal a felsőtestük nagy részét.

A Kínában elterjedtnek számító ruhaviseletet a köznyelvben „pekingi bikiniként” emlegetik.

A ECNS cikke szerint a tiltás betartását a szabályoknak a köztudatba ültetésén túl a nyilvános megszégyenítés eszközével is biztosítani kívánják, ennek részleteit azonban az írás nem közli.

A Kína északkeleti részén fekvő Liaoning tartomány székhelyén, Senjangban is életbe léptettek korábban hasonló tiltásokat, például a felsőtest felfedésére, illetve a köztereken történő heverészésre vonatkozóan. A Pekingtől keletre található, 15 milliós Tiencsinben pedig már pénzbírságot is bevezettek olyan esetekre, ha valaki a hatósági felszólítás ellenére sem hajlandó korrigálni az öltözékén – a kiszabható bírság 50 és 200 jüan (2000 és 8000 forint) között alakulhat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!