restaurálás

2021.01.14. 16:30

Egymillió eurót érhet egy újonnan felfedezett Donatello-szobor

Egymillió eurót érhet egy eddig 19. századinak hitt festett faszobor, amelyről nemrég derült ki, hogy a korai reneszánsz olasz képzőművész, Donatello munkája.

Piazza Centrale, Fabriano, Olaszország

Forrás: AFP

Fotó: robertharding via AFP

A Veronai Szent Péter (San Pietro Martire) 13. századi katolikus hitszónokot, Lombardia inkvizítorát, vértanút ábrázoló szobor négy évig tartó restaurálás után kedden tért vissza Firenzéből a közép-olaszországi Marche tartományban fekvő Fabrianóba. Ez az alkotó egyetlen műve ebben a tartományban – jelentette az MTI.

Az évszázadok óta a fabrianói Szent Domonkos-templomban őrzött faszobornak a közelmúltig nem tulajdonítottak különösebb művészettörténeti jelentőséget, egy

ismeretlen 19. századi mester munkájának vélték,

csak mintegy másfél évtizede vetette fel a Perugiai Egyetem művészettörténésze, Fabio Marcelli, hogy a 15. század legjelentősebb szobrászának, Donatellónak (kb. 1386-1466) a munkája lehet. Marcelli feltételezését azóta több más szakértő is megerősítette, köztük a téma első számú szaktekintélye, Giancarlo Gentilini, így

a művet immár véglegesen Donatellónak tulajdonítják.

Miután Firenzében Anna Fulimeni restaurátor eltávolította róla az évszázadok alatt rákerült festékrétegeket, a szobor a domonkos rendi templom helyett a Bruno Molajoli városi képtárba került, mivel időközben régi dokumentumokból az is kiderült, hogy az alkotás nem az egyház, hanem az állam tulajdonát képezi, és az állam nevében a belügyminisztérium a fabrianói önkormányzat gondjaira bízta.

Piazza Centrale, Fabriano, Olaszország
Fotó: AFP

A restaurálás során a szobor visszakapta élénk színezetét és eredeti kinézetét, amely szinte nem is hasonlít arra, amihez a város lakói hozzászoktak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!