Fotó: MTVA / Bizományosi / Faludi Imre

Egy szigeten épült a legszebb tehénistálló, ahol a tüdőbeteg grófnő gyógyult

Fejér megyében, a Balaton déli partjától 30 kilométerre fekszik Dég, ahol 1810 és 1815 között építette a Festetics-család a dégi kastélyt.

Fejér megyében, Székesfehérvártól 40, a Balaton déli partjától 30 kilométerre fekszik Dég, ahol 1810 és 1815 között építette a Festetics-család a dégi kastélyt. Az épületet Pollack Mihály tervezte. Ez a legrégebbi és legnagyobb klasszicista kastély Magyarországon, amelyet Közép-Európa legnagyobb angolparkja vesz körül.

A park területe 300 hektár, és csaknem két kilométer hosszúságú tórendszer övezi, amely több szigetet is körbevesz. Az egyik szigeten építették fel a hollandi házat, amelynek története nagyon érdekes.

A tüdőbeteg grófné próbálta magát itt gyógyítani.

A földszinten Svájcból hozott teheneket tartottak, mert úgy gondolták, hogy a friss tehéntej és az ammónia tartalmú levegő meggyógyítja majd a beteg grófnőt.

A szigetet eredetileg dróton áthúzható csónakon lehetett csak megközelíteni – így szállították a grófnőnek az élelmiszert. Ma már fahídon lehet átsétálni a szigetre.

A dégi kastély a II. világháború után belügyminisztériumi üdülő lett, később gyerekotthon. Az állapota nagyon leromlott. A Nemzeti Kastélyprogram keretében most újítják fel az épületet – a hatalmas angolpark azonban most is látogatható. A kastély érdekessége az is, hogy itt forgatták a Kincsem című filmet, de Jennifer Lawrence is forgatott már a kastélyparkban.

Az Origo stábja a kastélyparkban és a készülő kastélyépületben járt, íme a videó:

Borítókép: a kastély 2015-ben

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
interjú
Köllő Babett: a férjem szerint időzített bomba vagyok
engedély / 19 perce
Románia egész területén ingyenesen terjeszthetővé váltak a magyar közmédia műsorai
Térítésmentesen vehetik fel kínálatukba és továbbíthatják előfizetőik felé.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Szűcs Zoltán kocsi lakos életének 87. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. október 2-án, pénteken, 15 órakor lesz a kocsi református temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Szilágyi Imréné a Tatai Kórház volt dolgozója 90 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 30-án, szerdán, 13 órakor lesz Tatán, az Almási úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezünk a felejthetetlen Kerekesné Barsi Mária Kinga halálának 6. évfordulóján. Családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kele Miklósné Ásoth Etelka 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton, 13 órakor lesz a kocsi református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra virágot, koszorút helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Elemérné Szántó Mária 97 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Csicsai Péter János a CSISZER-KER Kft. ügyvezetője 41 éves korában váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2020. szeptember 28-án, hétfőn, 15 órakor lesz a dunaszentmiklósi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik temetésén megjelennek, sírjára virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga László Tata, József Attila utcai lakos 47 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 15 órakor lesz a tatai Környei úti temető ravatalozójánál. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk búcsúztatásán megjelennek. A gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már, nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál." Fájó szívvel tudatjuk, hogy id. Krivanek Tibor elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 9 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál, utána a hamvakat szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, kegyeletüket 1-1 szál virággal róják le. Aki ismerte és szerette őrizze meg emlékezetében. Szerető családja
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kaczor Jánosné Horváth Mária 79 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 16 órakor lesz a kecskédi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára virágot, koszorút helyeznek és fájdalmukban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Szeretteim, én már elmegyek. Küzdöttem, de már nem lehet. A csend ölel át és a szeretet, Isten veletek!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Cs. Kiss Ernőné 85 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 17 órakor lesz Tatán, a Kapucinus templomban. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, a ravatalra koszorút, virágot helyeznek és gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baracskai Ferenc 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 25-én, pénteken, 11 órakor lesz a csémi temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk temetésén megjelennek, sírjára koszorút, virágot helyeznek, s gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, Ők itt maradnak bennünk csöndesen még." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Maczkó János a KIMÉV volt igazgatója tatai lakos 79 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 13 órakor lesz Tatán, a Környei úti temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Krajcsirovits Henrikné Boros Hermin tanárnő 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 24-én, csütörtökön, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben, a régi ravatalozóban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik felejthetetlen halottunkat utolsó útjára elkísérik és mély gyászunkban őszinte szívvel osztoznak. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga Józsefné Szent Mihály pusztai (Iskolasor) lakos életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 25-én, pénteken, 17 órakor lesz a nagyigmándi református temetőben. A gyászoló család Drága emléke szívünkben örökké él!
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Baranyai Antal a Központi Műhely volt dolgozója 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 23-án (szerdán), 14 óra 30 perckor lesz a vértessomlói temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mihele László 85 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 23-án, szerdán, 11 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temetőben (sírnál). Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
Ha fejfád mellett ég a gyertya, Látjuk benne arcod, Oda föntről - messzeségből, Karod felénk nyújtod. Vigyázol ránk mos is, tudjuk, Ugyanúgy mint régen. Drága jó férj, s édesapa sosem feledünk Téged!" Fájó szívvel emlékezünk Pisla Ferenc halálának 6. évfordulóján. Szerető családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Juhász Gézáné Pokornyi Mária életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. szeptember 22-én, kedden, 15 órakor lesz a komáromi temetőben. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Polák Imréné Mimi néni 85 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunk hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Aki ismerte és tisztelte őrizze meg emlékezetében. A gyászoló család
"Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Varga József nyugalmazott rendőrőrnagy 67 éves korában hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én, kedden, 14 órakor lesz Tatabányán, az újtelepi temető új ravatalozójánál. A gyászoló család
történelem égen, földön / 30 perce
Ikarus autóbuszok mutatkoznak be a hétvégén az Aeroparkban
Inkubációs program / 38 perce
Felpöröghetnek a hazai agrár startup fejlesztések
covid / 41 perce
Tízszeres különbség: újra megugrott a fertőzöttek számok Komárom-Esztergomban
Kemma.hu
rekord / 1 órája
Most már tudjuk, kinek van a legtöbb Eminem-tetoválása a világon
ÍGY ALAKUL A JÁRVÁNYHELYZET / 1 órája
Operatív Törzs: holnaptól elkezdődik a testhőmérséklet-mérés az oktatási intézményekben (videó)
elsőfokú ítélet / 1 órája
Négy évet kapott a Dózsa György úti gázoló, soha többet nem vezethet