fenyegetés

2021.04.22. 09:10

Egy olasz kórházi alkalmazottat 15 évig fizettek, de egy percet sem dolgozott

Egy olasz férfi 15 éven át 538 ezer euró (195 millió forint) fizetést vett fel anélkül, hogy egyetlen órát is dolgozott volna.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Maryna Pleshkun

A 66 éves férfi papíron egy kórház alkalmazottja,

a feletteseinek és azok hozzátartozóinak a megzsarolásával és megfélemlítésével érte el, hogy ne kelljen bejárnia a munkahelyére

– közölte a dél-olaszországi Catanzaro város ügyészsége, amely vádat emelt ellene. Hivatali visszaélésért és csalásért feljelentették a kórház igazgatóját és hét másik alkalmazottját is.

A munkakerülőt 2005-ben vették fel a kórházhoz, ahol a tűzvédelmi osztály munkatársaként kapott fizetést másfél évtizeden keresztül. Zsarolással és fenyegetéssel elérte, hogy soha ne induljon ellene fegyelmi eljárás az igazolatlan távollét miatt.

A kalábriai Catanzaróban néhány napja zárult le egy másik per egy kórház 57 alkalmazottja ellen,

akikről a térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderült, hogy vagy be sem mentek a munkahelyükre, vagy a bejelentkezés után elhagyták az irodájukat, hogy elintézzék a nagybevásárlást a szupermarketben, esetleg videópókerezzenek a közeli bárokban. A vádlottak közül 15-öt, köztük vezető beosztásúakat, felfüggesztettek állásában.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!