zuhanás a harmadikról

2018.03.20. 12:51

Csak nyolc élete maradt Cicunak

A hófehér macskát egyszerűen kihajították az ablakon, ám szerencsére túlélte a zuhanást.

Brutális tettet hajtott végre egy székesfehérvári asszony, amikor néhány napja úgy döntött: egyszerűen kihajítja macskáját az ablakon – a szállítódobozával együtt.

Vasárnap, a déli órákban kétségbeesett telefont kapott a Fema Állatmentők nevű szervezet. Egy hölgy volt a vonal végén – kezdi az esetről szóló beszámolót a Lokál.

„A kollégám vette fel a telefont, melyben egy hölgy izgatottan közölte, hogy Székesfehérváron, a Tolnai utca egyik négy emeletes társasházának lakásában dohányzik és

a nyitott ablakon keresztül egy zuhanó dobozt látott repülni és a puffanásra figyel fel. Kihajolt, és az ablak alatt egy összetört műanyag szállítódobozt és egy hófehér cicát látott”

– mesélte a lapnak Laki Anita, a Fema Állatmentők munkatársa. Kollégájával rögtön autóba ült, és elindult a helyszínre, előtte azonban még megkérte a telefonáló hölgyet, vigyázzon a cicára, amíg oda nem érnek.

„Egy fehér, nagyjából 13-14 éves macskát láttunk, amely nem vérzett, nem szédelgett. Érdekes módon az elkövető lánya és veje is a lakásban volt, mert nemrég költöztek el a 62 éves nőtől, aki kidobta az ablakon a cicát és amikor megjöttek, felismerték, amint a hölgy éppen felvette a földről a rémült állatot” -számolt be az esetről Laki Anita. Kiderült, hogy a családtagok éppen azért költöztek el a nőtől, mert kényszerképzetei voltak.

 

Az időközben kiérkezett rendőrök szerencsére maximálisan együttműködőek voltak, és bár Cicunak nem esett komoly bántódása, világos, hogy ez nem az elkövető asszonyon múlott, ezért az ügyben feljelentést tettek.

Az állatvédők szeretnék elérni, hogy a hatóság tiltsa el az állattartástól az asszonyt, Cicut pedig a vizsgálat lezárulta után várhatóan örökbe adják majd.

Borítókép: Fema Állatmentők Facebook oldala

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!