elképesztő

2019.09.27. 13:13

Autójavító-műhelyben tároltak holttesteket Németországban

Brandenburg térségében az elmúlt években több hasonló eset is történt. 2015-ben például a Berlintől északra található Wandlitz egyik volt üzletének hűtőkamrájában több koporsót találtak holttestekkel.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Syda Productions

Német temetkezési vállalkozók holttesteket tároltak egy brandenburgi autójavító-műhelyben – közölte a Märkische Oderzeitung című német lap internetes felületén az ügyészségre hivatkozva.

A hatóságok lakossági bejelentésre léptek közbe és tiltották meg az egykori szerviz eredeti rendeltetésétől eltérő használatát.

A lap értesülései szerint a műhelyben összesen nyolc holttestet tároltak, a helyiségben több koporsó és hűtőegység is állt.

A vádhatóság közölte, hogy nincs megalapozott gyanúja bűncselekménynek, inkább csak szabálysértés jöhet szóba.

Berlin-Brandenburg térségében az elmúlt években több hasonló eset is történt. 2015-ben például a Berlintől északra található Wandlitz egyik volt üzletének hűtőkamrájában több koporsót találtak holttestekkel, amelyeket egy temetkezési vállalkozó helyezett el ott átmeneti tárolásra.

2012 októberében pedig a Berlin melletti Hoppegartenben egy teherautót loptak el rakterében egy tucat koporsóval és holttesttel egy temetkezési vállalkozás területéről. Több mint egy hétig tartott akkor előkeríteni a holttesteket, amelyekre végül egy lengyelországi erdőségben találtak rá. A három poznani autótolvajt később több éves börtönre ítélték.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!