Járvány

2020.11.28. 17:55

A tüdőgyulladás a világon a negyedik leggyakoribb halálok

Veszélyes összefüggésekre figyelmeztetnek a tudósok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Komsan Loonprom

Nehéz hónapok elé nézünk, mivel a koronavírus-járvány árnyékában közeleg az influenzaszezon is. A megbetegedettek közül pedig sokaknak az influenza szövődményeként kialakuló, pneumococcus baktérium okozta tüdőgyulladással is meg kell majd birkózni. Szerencsére mindkét betegség ellen létezik védőoltás, amellyel időben felkészülhetünk a járványos időszakra – írja a Magyar Nemzet.

Már az 1800-as évek elején megfigyelték, hogy az influenzajárványok idején jelentősen megszaporodnak a tüdőgyulladásos esetek. Az akkoriban papírra vetett megállapítások a közel száz évvel később pusztító spanyolnátha idején is igazolódtak. A spanyolnátha-járvány magas halálozási okait kutató tudósok az elhunytak tüdőszövetéből mintát vettek, és arra jutottak, hogy nem közvetlenül az influenzavírusnak, hanem a bakteriális szövődményként fellépő tüdőgyulladásnak tudható be a magas halálozási ráta.

Szemben az akkori időkkel, manapság szinte korlátlanul állnak rendelkezésre antibiotikumok a fertőzések elleni küzdelemhez, az influenza talaján kialakuló bakteriális tüdőgyulladás mégis sokaknál vezet életveszélyes állapothoz, akár halálhoz is. Európában a fertőző betegségek közül ebben halnak meg leggyakrabban, a WHO szerint pedig a különböző kórokozók által előidézett tüdőgyulladás a negyedik leggyakoribb halálok világszerte. Különösen a csökkent védekezőképességű idősebb korosztály, illetve a krónikus betegséggel élők kitettek a fertőzésnek, akik ha megbetegednek, gyakrabban szorulnak kórházi kezelésre, körükben sűrűbben fordul elő a tüdőgyulladásos szövődmény, illetve annak életveszélyes formája, vagy akár a végzetes kimenetel is. Idős korban a súlyos tüdőgyulladás következtében alakul ki leggyakrabban a véráramfertőzés (szepszis) is.

Az immunrendszer öregedése miatt az idősek nem mindig produkálják a betegség jellegzetes tüneteit, gyakran csak a megváltozott mentális állapot, a zavartság vagy az elesettség utal a fertőzésre. A terápia késlekedése tovább rontja a gyógyulási esélyeket, akárcsak az antibiotikumok széles körű, gyakran indokolatlan használatából fakadó antibiotikum-rezisztencia.

A már kialakult fertőzés kezelésével szemben hatékonyabb a megelőzésére hangsúlyt fektetni, és mindkét kórokozó ellen beoltatni magunkat. A pneumococcus elleni védőoltás ötvenéves kor felett mindenkinek javasolt, de főként azoknak a krónikus betegeknek – COPD, asztma, szív-, vese- és májproblémák, cukorbetegek, immunszupprimáltak – akik alapbetegségük miatt fogékonyabbak a súlyos fertőzésre.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!