csak a torony maradt

2018.09.24. 11:13

A lángok martaléka lett egy kétszázötven éves gyönyörű templom

A hatóságok gyújtogatásra gyanakodnak.

Kétszázötven éves történelmi fatemplom égett le vasárnap a Finnország keleti részén fekvő Kiihtelysvaarában.

A tűzoltók a riasztás után percekkel már a helyszínen voltak, de csak a különálló templomtornyot sikerült megmenteniük, a templomot – amire ide kattintva lehet vetni egy pillantást – teljesen elpusztította a tűz.

Kimmo Wetterstrand rendőrnyomozó a helyi médiának elmondta, hogy feltehetően bűncselekmény áll a tűzeset mögött. Amikor a tűzoltók behatoltak a templomba, hogy kimentsék a bennlévő műkincseket, sem füstöt, sem lángokat nem észleltek, holott az épület falai kívülről lángoltak.

Ha a gyújtogatás gyanúja igazolódik, két éven belül ez lesz a második történelmi templom Finnországban, amely gyújtogatás miatt pusztult el.

2016-ban egy 18. század közepén épített fatemplom lett a lángok martaléka Ylivieskában, az ország északnyugati részén. A gyújtogatót nem ítélték el, elmegyógyintézetben kezelik.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!