Oroszország

2021.08.02. 18:21

443 erdőtüzet már eloltottak, 217 még mindig ég

A lángok elleni védekezéshez az oroszok ötezer embert, valamint 745 járművet és 20 repülőgépet mozgósítottak.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Oroszországban jelenleg 217 erdőtűz ég, 838 ezer hektárnyi területen. A légi oltásért felelős orosz szövetségi szolgálat, az Avialeszoohrana tájékoztatása szerint az elmúlt héten 443 erdőtüzet sikerült eloltani, amelyek több mint 255 ezer hektár területet érintettek.

Elmondták továbbá, hogy a lángok ellen küzdelemben mintegy ötezer embert, valamint 745 járművet és 20 repülőgépet vetettek be. További 42 légi eszközt pedig mozgósítottak a tűzhelyzet megfigyelésére. A legtöbb erdőtüzet a Karéliai Köztársaságban és Jakutföldön, valamint Irkutszk és Leningrád megyében oltották el.

A szolgálat közölte, hogy a tűzveszélyidény Oroszország egész területén megkezdődött. A 85 régióból 63-ban különleges tűzvédelmi állapotot, további kilencben pedig vészhelyzetet hirdettek ki.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!