2022.08.09. 15:30
Nagy Katica: nem motivál az ismertség, nem ezért lettem színész
Láthattuk a Rossz versekben, a Magdolnában és az Így vagy tökéletesben, nemrég pedig a Semmelweis Ignác életét bemutató játékfilm női főszerepére kérték fel Nagy Katicát. Kilenc évesen kezdett szinkronizálni, szabadúszó színészként több színházban is játszik. De vajon miért választotta ezt a pályát, mit csinál, ha éppen nem dolgozik, és mi motiválja a mindennapokban? – a Vasárnap Reggel című hétvégi magazin erről is kérdezte a fiatal színésznőt.
Rengeteget dolgozik az utóbbi időben, most is éppen egy filmforgatásról érkezett. Hogyan bírja ezt a tempót?
Úgy érzem, fokozatosan kapom a terhelést, attól függően, hogy milyen szerepekre állok készen. Most kicsit rám szakadtak a feladatok, egyszerre találtak meg filmes, színházi és nagyobb szinkronmunkák is, de egyáltalán nem bánom, sőt feltölt ez az intenzitás. Elég sűrű év van mögöttem, a nyarat is végigdolgozom, viszont amikor van egy kis időm, azt igyekszem kihasználni. Idén nyáron kétszer voltam rövidebb időre a Balatonon és egyszer a Börzsönyben, de már szerencsére otthon is el tudom foglalni magam.
Korábban nem tudta?
Nem igazán. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után úgy éreztem, nem vagyok jelen az életemben, mert minden gondolatom a munka körül forgott. Aztán az első koronavírus-járvány miatti leállás elején meg kellett tanulnom pihenni és hasznosan eltölteni a szabadidőmet, nem csak úgy ülni otthon és nézni magam elé. Szerencsére hamar át tudtam állni az új ritmusra, és már örülök, amikor néha holtszezon van, mert valójában előnyömre válik.
Új hobbit talált?
Igen, rájöttem például, hogy szeretek főzni, mert teljesen meditatív állapotba kerülök közben, és megtalálom a lelki békémet. Mostanában rengeteg időt töltök a konyhában, folyamatosan új dolgokat fedezek fel, és ez örömet okoz. A lakberendezés is hasonló energiákat mozgat meg bennem. Nemrég költöztem új lakásba, és folyton azon gondolkozom, mivel tehetem még szebbé és komfortosabbá az otthonomat. Szóval megtanultam értelmesen lekötni magam, és hagyom magától áramlani a dolgokat. Szerintem semmi sem történik véletlenül: ha nincs munkám, az azt jelenti, pihennem kell, ha van, akkor meg dolgoznom kell teljes odaadással. Minden alakul magától, nem erőlködöm semmin.
A visszajelzések alapján jól alakulnak a dolgai. A hetekben éppen a Friss Hús Budapest Rövidfilmfesztiválon választották Friss Csillagnak Váradi Gergellyel együtt.
Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy a Friss Hús fesztivál Friss Csillaga leszek a Köszönöm, hogy maradtál című filmben nyújtott alakításomért. Ez egy SZFE-s mesterszakos hallgatónak, Gyimesi Domonkosnak a vizsgafilmje, amelynek a forgatására azért tudtam elmenni, mert januárban volt egy kis szabadidőm. Egyébként nagyon élveztem a közös munkát, és már az is felemelő érzés volt, hogy bekerült a film a fesztiválra. Annak pedig külön örülök, hogy Váradi Gerivel ketten kaptuk a tehetséges fiatal színészeknek járó Friss Csillag címet, mert remek színésznek tartom. Szóval minden szempontból megtisztelő volt!
Hogyan éli meg az egyre nagyobb figyelmet?
Erre nem igazán tudok válaszolni, mert sem a figyelem, sem annak hiánya nem hat meg. Nem ezért lettem színész. Szerencsére a magánéletemben ugyanúgy jó emberek vesznek körül, mint régen, és velük száz százalékosan jól érzem magam. Szerintem ez a fontos, és nem az ismertség.
Mikor döntötte el, hogy színész lesz?
Sokat faggatom erről anyut, mert egészen kicsiként hoztam ezt az elhatározást, és neki több emléke van erről. Azt hiszem, eleinte csak ábrándoztam a színészkedésről, mint ahogy a legtöbb kislány álmodozik arról, hogy balerina lesz vagy énekesnő. A családomban egyébként mindenki egészen más területen dolgozik, a nagypapám például azt szerette volna, ha orvosnak vagy élelmiszermérnöknek tanulok, de a szüleim támogattak abban, hogy művészi pályára mehessek, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Azt viszont nem tudom, mennyire gondoltak bele abba, hogy egyszer tényleg színész leszek.
Mikor vált világossá nekik, hogy ebből fog élni?
Ez lassú folyamat volt. Gyermekként színitanodába jártam, kilencévesen elkezdtem szinkronizálni, aztán jelentkeztem a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára, ami nagyon jó buli volt, és közben fel is készített a továbbtanulásra. A Színművészetire szerencsére elsőre felvettek Zsótér Sándor és Börcsök Enikő osztályába. Az első pár év olyan volt, mint egy durva hullámvasút, de közben fantasztikus utazásnak is éreztem. Viszont az egyetem elvégzése után sem volt egyértelmű, hogy megmaradok-e a szakmában, mert nagyon sokan vagyunk, és hatalmas a verseny. Aztán végül egész hamar el tudtam helyezkedni, és szerintem a szüleimnek is akkor vált világossá, hogy ez lesz az életem.
A Színművészeti után rögtön megtalálta a helyét?
Az egyetem utolsó évében több különböző színháznál dolgoztam. Játszottam Kecskeméten, Szombathelyen, Veszprémben, Tatabányán és Pesten is, míg végül a Budaörsi Latinovits Színházhoz szerződtem. Egy évet töltöttem ott, aztán rájöttem, hogy az életemnek ebben a szakaszában sokkal inkább a szabadúszás való nekem, mert így tudok filmes szerepeket vállalni és szinkronizálni is.
Nem félt a szabadúszástól?
Nehezen hoztam meg ezt az elhatározást, de ahogy bezártam magam mögött egy ajtót, kinyílt előttem egy nagyobb, amelyiket ráadásul sokkal testhezállóbbnak éreztem. Úgy jöttem el Budaörsről, hogy nem tudtam, mi lesz velem, aztán két nap múlva már tele volt a naptáram munkákkal. Szerintem ez fejben dől el. Ha képesek vagyunk elengedni a ragaszkodást, a dolgoknak természetes áramlása lesz. Legalábbis velem ez történt.
Jól látom, hogy nem teljesen munkának fogja fel a színészkedést?
Ezt a szakmát szerintem csak úgy lehet csinálni, ha közben mániákusan keressük önmagunkat, és megszállottjai vagyunk az önfeltárásnak. Színészként megismerhetjük magunkat más karaktereken keresztül, amelyeket kitölthetünk a saját személyiségünkkel; tükröt kapunk, amelyben más értelemben láthatjuk az életünket. Ez motivál igazán, ezért olyan szélsőséges a munkabírásom. A színészkedés sosem fáraszt el, hanem sokkal inkább feltölt.
Szóval ez önismereti terápia önnek?
Szerintem annak kell lennie, és az a csodálatos, hogy folyamatosan változunk, és mindig mélyebbre áshatunk önmagunkban, új területeket felfedezve. Ebben óriási szerepe van az alázatnak is, hiszen életre keltünk egy másik embert, miközben a személyiségünket háttérbe szorítjuk. Átkapcsoljuk az agyunkat azért, hogy a megformált karakter életre keljen.
Meglepően kiforrottak a gondolatai a szakmájáról. Ilyen tudatos volt mindig?
Egyáltalán nem, régebben nagyon bizonytalan voltam, főleg az egyetem első éveiben. Aztán ahogy haladtam a pályán, és egyre jobban végeztem el a feladataimat, rájöttem, hogy a munka az egyetlen kulcs ahhoz, hogy jó színész legyek. Ez az utóbbi pár évben vált világossá számomra, azóta vagyok ennyire tudatos. Emellett elmélyültem a keleti filozófiákban is, rengeteget kutatok és olvasok a témában, és a mindennapjaim részévé vált a meditáció. Ez is olyan dolog, ami teljesen kikapcsol, úgyhogy fontos szerepet tölt be az életemben.
Fiatal kora ellenére már most bőven van mire büszkének lennie. Milyen tervei vannak a közeljövőre?
Szeretnék több filmes munkát, mert mámorítóan hat rám a forgatás. Most ugye pont forgatok, és ilyenkor elkap a gépszíj, úgy érzem, egész életemben tudnám ezt csinálni. Ha éppen színházban játszanék vagy szinkronizálnék, akkor valószínűleg arra mondanám ezt. Szeretnék többet tanulni, sokat foglalkozni az otthonommal, és a magánélettel kapcsolatos terveim is vannak. Nem érzem távolinak, hogy gyerekem legyen, és ehhez meg kell majd tanulnom a szakmai vágyaimat és a gyermeknevelést összehangolni, megtalálva a megfelelő ritmust. Nem aggódom, mert nagyon erősen, szinte ösztönösen érzem, hogy jó anya lennék.
Borítóképünkön Nagy Katica színművész, fotó: Vasárnap Reggel / Csarnai István