Bővített kiadás

2022.07.20. 19:10

Könyv formában is megjelent Magyarország első átfogó madáratlasza

A kötet a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előforduló 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalta össze.

Könyv formában is megjelent Magyarország első átfogó madáratlasza

Nyomtatott formában is megjelent, és a nagyközönség számára is hozzáférhető Magyarország első átfogó madáratlaszának második, javított és kiegészített kiadása – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). 

Mint a közleményben felidézik, Magyarország madáratlasza közel tízéves előkészítés után jelent meg 2021. szeptember végén. 

A kötet a 2019 év végéig hazánkban természetes módon előforduló 420 madárfaj állományáról, elterjedéséről, állományváltozásáról és természetvédelmi helyzetéről rendelkezésre álló ismereteket foglalta össze.

Az első kiadás csak elektronikus formában volt elérhető a nagyközönség számára. A madáratlasz sikere nyomán az MME elhatározta egy második, javított és kiegészített kiadás elkészítését. A közlemény szerint ebben a szerkesztők az időközben beérkezett adatok alapján pontosítottak egyes ponttérképeket és az időközben újonnan megfigyelt madárfajok bemutatásával is bővült a 800-oldalas kiadvány. A könyvben angol nyelvű összefoglalók és képaláírások találhatók.


A kötet főként az MME által indított Madáratlasz Program (2014-2018) és a Mindennapi Madaraink Monitoringja (1999-2018) adatai alapján készült, de a ritkaságok valamennyi ismert megfigyelését feldolgozta. 

Újdonsága az a mintegy 1700 térkép és grafikon, amely a több száz felmérő által gyűjtött 30 millió adatrekord modern számítógépes feldolgozásával született.
 Mint írják, a nemzetközi szinten is kiemelkedő modellezéssel előállított térképek és grafikonok a 64 szerző által készített fajleírásokkal együtt a lehető legteljesebb képet adják a vadon élő hazai madárfajok helyzetéről.

A Magyarország madáratlasza című könyv második kiadása az MME-nél vásárolható meg

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!