Nagyon kevés van belőle

2022.05.20. 16:41

Új óriásszalamandra-fajt fedeztek fel

A kínai óriásszalamandra-fajokat a kihalás fenyegeti, ezért felkerültek a Természetvédelmi Világszövetség vörös listájára.

Új kínai óriásszalamandra-fajt (CGS) fedeztek fel kínai tudósok az ország keleti részén fekvő Csianghszi tartományban.

Az Andrias jiangxiensis a Kínai Tudományos Akadémiához tartozó Kunmingi Állattani Intézetének kutatócsoportja szerint az egyetlen ismert CGS-faj Kínában, amelynek genetikailag tiszta, szaporodó populációja van. A felfedezésről szóló tanulmányt a Zoological Research című tudományos folyóiratban publikálták.

A másfél éves terepmunka alatt a kutatók a faj több mint 700 fiatal, felnőtt és lárva példányát dokumentálták. A kutatásban a Kunmingi Állattani Intézet, a Csianghszi Tudományos Akadémia, a Csianghszi Csiulingsan Nemzeti Természetvédelmi Terület és más intézmény működtek együtt.

A kínai óriásszalamandra-fajokat a kihalás fenyegeti, ezért felkerültek a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listájára.

A világ legnagyobb testű kétéltűjéből vadon élő egyedek száma drasztikusan visszaesett. Az akár 1,8 métert és 50 kilogrammot is elérő kétéltűek természetes élőhelyeikről már szinte teljesen eltűntek, ezzel szemben nagy számban tenyésztik őket farmokon, hogy luxuséttermeknek adják el a húsukat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!