Kavalkád

2021.12.03. 14:14

Mikulásprogramokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap

Mikulásprogramokkal várja a családokat az Állatkert vasárnap, az adventi időszakban pedig a városligeti intézmény újabb és újabb lakóival ismerkedhet meg a nagyközönség minden nap az állatkerti adventi kalendárium közönségprogramjain – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert pénteki közleményében.

Mint írják, vasárnap 10 és 15 óra között a gyerekek az állatkerti Mikulással is találkozhatnak, ezen a napon kreatív kézműveskedéssel, 14 órai kezdettel pedig Kerekítő Manó mondókás mókájával is várják a családokat.

Ezekben a hetekben az Állatkert különleges adventi kalendáriummal kedveskedik a nagyközönségnek. Ennek lényege, hogy november 28-a, azaz advent első vasárnapja óta minden nap más-más közönségprogramot kínálnak a látogatóknak,

ezek a programok kisfilm vagy képes beszámoló formájában még aznap fel is kerülnek az Állatkert honlapjára és közösségi média felületeire.

A közlemény emlékeztet, hogy vasárnap Bimbó, az állatkerti Majorságban látható magyartarka tehén mutatkozott be gondozója segítségével, hétfőn a zsiráfok, kedden pedig Balu, a barnamedve etetése volt a kiemelt program, szerdán marabu látványetetést tartottak, csütörtökön pedig a Wendy nevű vombatkölyköt ismerhették meg az érdeklődők.

Az adventi kalendárium program folytatódik, így többek között a jácintkék arákat, a pingvineket, a keákat, a tatukat, a tevéket és természetesen a nemrég született leopárdokat is bemutatják majd az Állatkertben.

A budapesti állatkert az év minden napján, így az adventi időszakban is nyitva áll a nagyközönség előtt.

A legnépszerűbb lakó továbbra is Samu, az április végén született kiselefánt, a legújabb jövevénynek pedig Arya és Amir, a két perzsa leopárd kölyök számít, akik anyjukkal, Banuval együtt egyre több időt töltenek a kifutóban, ahol a látogatók is megtekinthetik őket.

A melegigényes fajokat a fűtött beltéri bemutatóhelyeken minden további nélkül meg lehet nézni, s sok olyan állat is akad, amelyik kifejezetten jól viseli a telet. Nemcsak a jegesmedve vagy a hóbagoly tartozik közéjük, hanem például a Belső-Ázsiában őshonos kétpúpú tevék, a szibériai tigrisek, és az épp kölyköket nevelő perzsa leopárdok is – áll az összegzésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!