2021.11.22. 08:30
Kezek és lábak nélkül úszta át a francia parasportoló az óriási Titicaca-tavat
A négy végtagján amputált francia úszó, Théo Curin Bolíviából Peruba úszott át, 122 kilométert megtéve.

A 21 éves férfi szombaton érkezett meg a bolíviai starthelyétől 122 kilométerre lévő perui Los Uros-szigetekre a 3800 méteres tengerszint feletti magasságban lévő tavat átúszva.
Curin hatévesen, egy súlyos agyhártyagyulladás után szenvedte el négy végtagja csonkolását. A tavat 10 nap alatt úszta át két másik sportoló társaságában.
A francia férfi a bolíviai Copacabana falunál vetette magát a jeges vízbe november 10-én a 39 éves Malia Metella volt úszó és a magát ökokalandornak nevező Matthieu Witvoet társaságában.
Elmondta, hogy gyerekkora óta példaképe Philippe Croizon, szintén négy végtagján amputált sportoló, aki 2010-ben teljesítette történelmi csatornaúszását Franciaország és Nagy-Britannia között.
A magasság jelentette kihívás mellett a triónak meg kellett küzdenie a 8561 négyzetkilométernyi víz fagyos hőmérsékletével is.
Ők az elsők, akik teljesen önállóan úszták át a tavat, miután egy évig edzettek a Pireneusokban található Matemale-tavon.
Útjukon egy hulladékból készült csónakot is magukkal húztak, fedélzetén ettek és aludtak.
Borítókép: A megérkezés fölötti öröm pillanatai