2021.11.27. 07:26
A hivatásos brit zenészek harmada nem tudja folytatni munkáját
A hivatásos brit zenészek harmadának továbbra sincs bevétele, hiába enyhült a koronavírus-járvány hatása – derült ki egy brit közhasznú szervezet tanulmányából.

A zeneipar az utolsó ágazatok közé tartozik a brit gazdaságban, amely lassan felépül a pandémiából, a hivatásos zenészek 83 százaléka azonban mindeddig nem tudott visszatérni a szokásos munkához. A Help Musicians független jótékonysági szervezet által végzett kutatásban csaknem ezer hivatásos zenészt kérdeztek meg Nagy-Britanniában.
A felmérésből kiderült, hogy életükre továbbra is katasztrofális hatással van a pandémia.
Tíz zenészből kilenc kevesebb mint 1000 fontot (440 ezer forintot) keresett havonta, és mindössze 1 százalékuk keresett több mint 2500 fontot (1,1 millió forintot) – állapította meg a tanulmány.
James Ainscough, a Help Musicians vezetője emlékeztetett rá: bekövetkezett, amit már a járvány kezdetekor megjósoltak: miközben a gazdaság nagy része lassan visszatér a régi kerékvágásba, hosszú időbe telik majd, míg a zenészek elérik a pandémia előtti bevételeiket.
Hozzátette: az elmúlt másfél évben csaknem 20 ezer zenészt támogattak direkt pénzügyi segítséggel, hogy fizetni tudják a számláikat és fenn tudják magukat tartani.
A pandémiának ugyanakkor nem csak pénzügyi hatásai voltak a zenészekre nézve, egyharmaduk szerint a megingott önbizalom akadályozza meg, hogy közönség előtt ismét élőben lépjenek fel.
A Help Musicians kutatása szerint 60 százalékkal nőtt a mentális probléma miatt segítséget kereső zenészek száma, minden nyolcadik zenész állította, hogy jelenleg olyan mentális egészségügyi problémával küzd, amely megakadályozza a munkához való visszatérésben.
Ainscough elmondta: ahogy az ágazat kezd magához térni, a szervezet nagyobb hangsúlyt fektet a bevételekkel kapcsolatos tanácsadásra, a kapcsolatok építésének mentorálására és a mentálhigiénés támogatásra.
A kutatás szerint a megkérdezett zenészek kevesebb mint negyede bízik abban, hogy folyatni tudja zenei karrierjét, 22 százalékuk pedig azzal a gondolattal foglalkozik, hogy otthagyja a zeneipart.
A pandémia alatt a közhasznú szervezet 18 millió fontot (8 milliárd forintot) adományozott pénzügyi problémákkal küzdő 19 ezer zenész megsegítésére.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg