szavazásértékelés

2021.10.07. 11:00

Felújításra és a gyerekekre költjük az adó-visszatérítésből kapott pénzt

Lesz helye a pénznek, amit februárban visszakapnak az államtól a gyermekes családok.

Fotós: Shutterstock

Mint arról mi is beszámoltunk, a gyermeket nevelő szülők visszakapják az idén befizetett személyi jövedelemadójukat jövő februárban. A visszafizetési összeghatár a tavaly decemberi átlagbér 12 hónapra számolt összegét terhelő szja mértéke, vagyis mintegy 800 ezer forint.

E heti szavazásunk alkalmával arra voltunk kíváncsiak, a családok mire költik majd az szja-visszatérítésből kapott pénzt.

Olvasóink többsége, 40 százalék szavazott arra, hogy gyermekeire fordítja majd a plusz forrást.

Az eredmény nem meglepő: a gyermekes családoknál mindig van helye a pénznek. Elég csak a mindennapi élelmiszerre, benzinre, ruhákra gondolni, hogy a gyerekek edzéseit, külön óráit ne említsük. Ekkora összegből azonban akár egy jogosítvány megszerzésére, egy nyelvvizsgára, de akár arra is jut, hogy gyermekeink életkezdéséhez félre tegyünk.

A családok nagy része ugyanakkor otthonára költené a visszakapott adót vagy annak egy részét.

Az olvasók 38 százaléka voksolt arra a válaszlehetőségre, hogy van mit felújítani a ház körül, erre szánja a pénzt.

A kormány intézkedéseinek köszönhetően egyébként is hatalmas a felújítási kedv, a családok többsége nekiállt vagy tervez valamilyen felújítást a lakása, háza körül. Ehhez is felhasználható lesz majd a pénz.

Vannak aztán olyanok is (igaz, ők vannak kevesebben), akik szívesebben fordítanák az összeget pihenésre – ami szintén érthető.

Olvasóink 22 százaléka tervez nyaralást a visszajáró adóból.

Remélhetőleg a járványhelyzet is lehetővé teszi majd, hogy jövőre egy belföldi vagy akár külföldi nyaralóhelyen élvezhessék a pihenést a februárban megkapott összeg segítségével.

Bármire is költsük majd a pénzt, egy biztos: amíg Európa-szerte növekvő energiaárakkal és egyre több fizetnivalóval kell szembenézniük a családoknak, addig idehaza számos intézkedéssel támogatják a gyermeket vállalókat.

[eweb-voting id="4259306"]

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!