relikviák

2021.09.09. 17:30

Felnyitják a Lee tábornok szobra alatt lévő időkapszulát

Egy 1887-ből származó újságcikk szerint a rézkapszulában emléktárgyak vannak, köztük egy amerikai ezüstdollár és egy konföderációs gombgyűjtemény.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Felnyitják a Robert E. Lee tábornoknak, az amerikai polgárháborúban (1861-1865) a déli csapatok főparancsnokának richmondi emlékműve alatt elhelyezett időkapszulát. Az 1887-ben elhelyezett rézkapszulában korabeli relikviák lehetnek.

Lee tábornok hét méter magas, tizenkét tonnás bronz lovasszobrát, amelyet Marius-Jean-Antonin Mercie francia szobrász 1890-ben készített, szerdán daruval emelték le a több mint 13 méter magas talapzatáról.

Az időkapszula a történészek kutatásai szerint a szobor talapzatába van süllyesztve.

A tervek szerint a felnyitott kapszula helyére majd egy másikat helyeznek el, amelybe a napjainkat tükröző relikviákat, köztük egy szavatosságát vesztett, koronavírus elleni Pfizer-vakcinát, egy Black Lives Matter-matricát és egy fényképet tesznek, amelyen egy fekete nő látható felemelt ököllel a Lee-szobor mellett, a rendőrök által megölt George Floyd halála után kirobbant tüntetések egyikén.

Egy 1887-ből származó újságcikk szerint a rézkapszulában ugyancsak emléktárgyak vannak, köztük egy amerikai ezüstdollár és egy konföderációs gombgyűjtemény. A cikk azonban arra is utalt, hogy a kapszulába tettek egy képet a koporsóban fekvő Lincolnról is.

Harold Holzer történész és Lincoln-kutató felidézte, hogy az egyetlen ismert fotót Lincolnról a halála előtt Jeremiah Gurney fotós készítette a New York-i városházán 1865. április 24-én. Ezért szerinte sokkal valószínűbb, hogy a kép inkább egy litográfiai nyomat lesz Lincolnról, amint ravatalán fekszik.

Ralph Northam, Virginia állam demokrata kormányzója 2020 júniusában jelentette be a szobor eltávolításának tervét, tíz nappal a rendőri intézkedés közben elhunyt George Floyd afro-amerikai férfi halálát követően. Virginia állam legfelső bírósága múlt héten hozott ítéletet, amelyben elutasították azt a két bírósági keresetet, amelyek kifogásolták és ellenezték a szobor eltávolítását.

A 19. századi időkapszulát kiszabadítása után egy állami laboratóriumba szállítják, ahol történészek kinyitják, majd konzerválják azt a mintegy 60 tárgyat, amely vélhetően benne van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!