az igazság odaát van

2021.06.26. 14:32

Több mint száz rejtélyes légi jelenségre nem tud magyarázatot adni az amerikai hírszerzés

Ebből 80 megfigyelést több érzékelő is megerősített.

Forrás: Shutterstock

Amerikai katonák az utóbbi években több mint száz olyan légi jelenséget észleltek, amelyeknek eredetét a védelmi és hírszerzési elemzők nem tudták azonosítani – derült ki egy amerikai hírszerzési jelentésből.

A helyi idő szerint pénteken a kongresszusnak bemutatott jelentés az első hivatalos kormányzati elismerése annak, hogy – az újabb hivatalos megnevezés szerint – „azonosítatlan légi jelenségeket” (UAP) észleltek az Egyesült Államokban.

Különböző kormányzati források összesen 144 esetet jelentettek 2004 óta, többségében az amerikai haditengerészet részéről. Ebből 80 megfigyelést több érzékelő is megerősített.

A jelentésben leírt esetek között vannak olyanok, amelyekről videofelvétel is készült:

ezeken olyan rejtélyes meghajtású légi járművek láthatók, amelyeknek sebessége és manőverezése meghaladja a jelenleg ismert repüléstechnológiák határait.

Ezeknek a légi jelenségeknek az eredetére nem tudott a jelentés magyarázatot adni, sőt azt sem tudják kizárni, hogy földönkívüli eredetűek lehettek, bár a jelentés szövegében nem tesznek említést ennek lehetőségéről.

Egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselő újságíróknak elmondta: a vizsgálatnak nem az volt a célja, hogy a földönkívüli élet lehetőségeit kutassa. A 144 esetnél nincs egyértelmű utalás földönkívüli élet jelenlétére, viszont minden irányban folytatják a vizsgálódást – tette hozzá.

Számos további magyarázat lehetséges a titokzatos megfigyelésekre, amelyek kötődhetnek akár fejlett földi technológiákhoz is, illetve lehetnek természetes légköri jelenségek.

A jelentés szerint csak korlátozott számú az igazán jó minőségű felvétel az észlelésekről, ezért nem lehet határozott következtetéseket levonni a megfigyelt tárgyak természetéről és jellegéről.

A jelentésben leszögezték, hogy az azonosítatlan légi jelenségek egyértelműen repülésbiztonsági problémának számítanak, és akár az amerikai nemzetbiztonságra is veszélyt jelenthetnek.

Hozzátették:

a jelenségekre nagy valószínűséggel nem egyetlen magyarázat van.

A témával foglalkozó hírszerzési jelentés fordulópontnak tekinthető annyiban, hogy az amerikai hadsereg évtizedeken át cáfolta és hiteltelenítette az UFO-észlelésekről, „repülő csészealjakról” szóló jelentéseket.

A Pentagon 2007-ben indított programot az „azonosítatlan légi jelenségek” vizsgálatára, miután Harry Reid szenátor szorgalmazta a kutatás évi 22 millió dolláros kongresszusi támogatásának megszavazását.

A program forráshiány miatt 2012-ben lezárult, de 2017-ben nyilvánosságra hoztak az eredményei közül egy

33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy „azonosítatlan tárgyat” vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál.

A Pentagon 2012 után is változatlanul vizsgálódik, ha „azonosítatlan tárgyakról” vagy „idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés.

A pénteken nyilvánosságra hozott jelentést az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) és a haditengerészet ezzel megbízott munkacsoportja állította össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!