környezetszennyezés

2021.03.20. 13:24

Továbbra is Újdelhi a világ legszennyezettebb fővárosa

A harmadik egymást követő évben, 2020-ban is az indiai főváros, Újdelhi volt a világ legszennyezettebb fővárosa – derül ki az IQAir nevű svájci levegőminőségi technológiai vállalat jelentéséből.

Forrás: Shutterstock

Az IQAir 2020-as globális jelentéséhez 106 országból gyűjtött adatokat. A svájci vállalat az emberi szervezetre káros PM2,5 mennyiségének elemzését végezte el. A PM2,5-ként ismert szállópor a 2,5 mikrométer átmérőjűnél kisebb részecskéket jelenti, amelyek halálos betegségeket válthatnak ki, egyebek között rákot és szívbetegséget.

Az indiai fővárosban tavaly a PM2,5 éves koncentrációja köbméterenként 84,1 mikrogramm volt, ami több mint kétszerese a pekingi 37,5-nek. A kínai főváros a világ 14. legszennyezettebb városa lett a listán. A Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet délkelet-ázsiai szárnyának és az IQAir-nek egy nemrég megjelent tanulmánya alapján becslések szerint 54 ezer idő előtti halálesetet okozott a légszennyezés 2020-ban Újdelhiben.

Bár a 20 millió lakosú Delhi lakosai nyáron a valaha volt legtisztább levegőt lélegezhették be a korlátozásoknak köszönhetően, télen a levegő minősége leromlott, miután a szomszédos Pandzsáb államban jelentősen megnőtt a mezőgazdasági tűzesetek száma. A PM2,5 szintje Delhiben novemberben köbméterenként 144 mikrogramm, decemberben 157 mikrogramm volt, ami 14-szeresen haladja meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által meghatározott határértéket.

Az IQAir 2020-as jelentésében szereplő 50 legszennyezettebb város közül 35 Indiában található.

Bár a PM2,5 szintjének éves átlaga 11 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások hatására, India a világ harmadik legszennyezettebb országaként végzett Banglades és Pakisztán után. A jelentés szerint a légszennyezettség mértéke Indiában továbbra is veszélyesen nagy.

A jelentés szerint a levegő minősége a valaha mért egyik legrosszabb volt 2020-ban Dél-Ázsiában.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!