nem vicc

2021.03.19. 18:18

Itt a legújabb szexuális irányultság: a szuperheteró

A szuperheteró emberek csakis olyan ellentétes nemű emberekhez vonzódnak, akik az eredeti, biológiai nemüknek megfelelően azonosítják magukat, azaz nem transzneműek. Az új irányra azért is volt szükség, mert a haladó felfogás szerint egy egyszerű heteroszexuális embernek már vonzódnia kell a transznemű emberekhez is, különben transzfóbnak és kirekesztőnek bélyegzik.

Forrás: Shutterstock

A közösségi médiában megjelent egy új trend, ami egy új szexuális irányultságot mutat be. Ez a szuperheteróság (super straight), ami azt jelenti, hogy egy adott heteroszexuális férfi csakis a cisznemű, azaz biológiailag is nőnek született nők iránt érdeklődik és ugyanez igaz fordítva is, a nők esetében a férfiakra nézve – írja a V4NA hírügynökség.

Ez az új irány azért jelent meg, mert a sima heteróság szabályai a jelek szerint már megváltoztak. Egy egyszerű heteroszexuális embernek a „haladó” elképzelések szerint már vonzódnia kellene a transznemű emberekhez is – azaz egy férfinak nem szabadna különbséget tennie egy cisznemű nő és egy transznemű nő között, aki korábban saját maga is férfi volt.

A szuperheteró mozgalomnak az LMBTQ-közösség mintájára saját zászlaja is lett, ami a fekete és narancssárga színből tevődik össze.

Azonban, aki nem vonzódik heteró létére a transznemű személyekhez, azt megbélyegezhetik és diszkriminálják.

Ez történt egy tévéműsorban is, ahol a műsorvezető nem értett egyet a szuperheteró mozgalommal, és azt egyenesen nevetségesnek tartotta.

2/3 pic.twitter.com/VuXrk5UDTJ

— Dr Debbie Garratt (@DebbieGarratt) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">March 7, 2021

A Studio10 műsorában elhangzottak szerint azok a heteroszexuálisok, akik csakis az ellenkező nemhez vonzódnak és nem akarnak transzneműekkel randizni, transzfóbok. A műsorvezető a helyzetet ahhoz hasonlította, mintha ő sem akarnak randizni valakivel csak azért, mert az illető éppen olasz nemzetiségű.

A szuperheteróságról szóló trend főleg a TikTok-on figyelhető meg, ahol egyre több videó jelenik meg a témával kapcsolatban és valójában innen is indult a dolog.

@itsnotfunnytreullI’m tired of this shii atp 😐 and I have no problem w the 🏳️‍🌈 community I jus like what I like 🤷🏽‍♂️ ##superstaight ##lgbt ##ss ##fyp ##xyzbca♬ Berleezy hatin on Dora – EH by GK

Elsőként a Kyleroyce nevű TikTok-felhasználó volt az, aki rövid videójában bevezette a szuperheteró jelenséget. Az Insider-nek a férfi arról beszélt, hogy már elege van belőle, hogy ha egy férfi nem akar transznemű nővel randizni, akkor transzfóbnak bélyegzik. Ezért inkább kitalálta a szuperheteró fogalmat saját magára és társaira nézve.

A hivatalos leírása azonban eltérő ennek a jelenségnek, az Urban Dictionary ugyanis például csak egy szexuális preferenciaként hivatkozik rá, a transznemű közösség azonban egyből szexuális orientációként fogadta a szuperheteróságot, és fel is háborodtak miatta, hiszen ez kirekeszti őket.

Egyesek szerint pedig éppen ez volt a célja a mozgalomnak, hogy felháborítsa és megossza az LMBTQ-közösséget. Erről szóló beszélgetések találhatók a Yahoo szerint a 4chan oldalán is, ahol az emberek arról beszéltek, hogy direkt népszerűsítik a szuperheteróságot, hogy ezzel provokálják az LMBTQ-közösség tagjait.

A kezdetek óta aztán egyre inkább elterjedt a közösségi médiában a szuperheteró fogalom és már nem csak a TikTok-on népszerűsítik és beszélnek róla, hanem többek között a Twitteren és a 4chan oldalán is.

It's about time that I'm outing myself. I hope you can accept me the way I am " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#superstraight pic.twitter.com/M6wHtuEjAc

— HEMORIDUS (@OPappalapapp) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">March 17, 2021

Korábban a Reddit felületén is megtalálható volt egy szuperheteró oldal, ezt azonban néhány nappal ezelőtt beszüntette a Reddit. Az indok az volt, hogy a szuperheterósággal egy sérülékeny csoport ellen szított gyűlöletet, ezért nincs helye ennek a mozgalomnak a felületen. A Reddit szerint a csoport egyre kirekesztőbbé vált és gyűlöletes tartalmakat osztott meg. Hasonlóképpen a TikTok is elkezdett már fellépni a szuperheteróságot népszerűsítő mozgalom ellen.

Mindeközben a szuperheterósággal szemben úgy is megpróbál fellépni az LMBTQ-közösség, hogy ők is kitalálnak maguknak ilyen „szuper” irányultságokat. Így merült fel például a szupermeleg vagy a szuperbiszexuális kifejezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!