Ország-világ

2020.11.15. 14:25

Hiányolják a közönséget az állatkerti fókák

Már az első hullám idején észrevették a gondozók, hogy a fókák szomorkodnak a közönség hiányától. Most hogy megint bezárt az állatkert, már tudják, szórakoztatni kell őket, mert nagyon hiányzik nekik a közönség.

Forrás: Shuetterstock

A fővárosi állatkert oroszlánfókái, Jaques és Noé, nagyon szeretnek játszani, imádják szórakoztatni a közönséget – írja a Bors. Számukra is fontos a visszaigazolás, jólesik nekik a taps, ezért szívesen produkálják magukat. Ezért most, hogy koronavírus-járvány megfékezése érdekében az állatkert is bezárt, gondozóikra hárul a feladat, hogy mindezt ugyanúgy megkapják.

Hanga Zoltán, szóvívő
Fotó: Knap Zoltán / Bors

 

Az oroszlánfókák a természetes élőhelyükön is roppant vidámak, szeretik a mókát. Akrobatikus ugrásaikkal nem csak magukat, egymást is szórakoztatják. A Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legnépszerűbb programja, a Fóka-móka erre épül.

Nagyon tanulékonyak és játékosak, ezzel a programmal két legyet ütünk egy csapásra

– mondta Hanga Zoltán szóvivő.

– Szeretnek dolgozni, ők a tréningeket is nagy elánnal, jókedvűen végzik, a közönségnek pedig egy igazán látványos show. Jaques 20, Noé 15 éves, de nem unják a bemutatókat, sőt!

Azt vettük észre a vírus miatti első bezáráskor, hogy hiányolják a közönséget. Ők tényleg szeretnek szórakoztatni, nekik is kell a pozitív visszacsatolás. Imádják a tapsot, az örömujjongásokat, a dicséreteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!