sikeres akció

2020.04.06. 16:05

Távirányítással szabadítottak meg egy tigrist a kinőtt jeladó nyakörvétől (videó)

Az indiai állatvédők 13 hónapon át és háromezer kilométeren keresztül követték az állatot, hogy levehessék róla a már működésképtelen készüléket.

INDIA-ANIMAL-TIGER

Forrás: AFP

Fotó: Bilal HADID/WILDLIFE INSTITUTE OF INDIA

Bonyolult távirányítós művelettel szabadítottak meg egy tigrist a kinőtt nyakörvétől, miután 13 hónapon át követték keresztül-kasul Indián.

A nagyjából 3 ezer kilométeres táv miatt, amelyet a ragadozó erdőkön, országutakon és falvakon a 13 hónap alatt megtett, a keresését végző indiai állatvédők Walkernek, vagyis sétálónak nevezték el.

Hároméves korában jeladós nyakörvet erősítettek rá, és GPS-szel követték nyomon tavaly február óta. Társ és élelem után kutatva kacskaringós utakon a nyugat-indiai Maharastra állambeli rezervátumból egy másik, onnan nagyjából 1300 kilométerre elterülő rezervátumba jutott végül – közölte az Indiai Vadvédelmi Intézet (WII).

A jeladó eleme idő közben lemerült, a hím nagymacska pedig elkezdte kinőni a nyakörvet. Félő volt, hogy rászorul a nyakára, ezért állatvédők múlt héten úgy döntöttek, távirányítással szabadítják meg tőle az állatot.

„A tigris mindent megtanult arról, hogy kerülje el az embereket és maradjon életben. Csak kamerák segítségével tudtunk a nyomára akadni” – írta jelentésében a WII.

A műveletről készült videót a YouTube videómegosztón tették közzé. A felvételen látható, ahogy Walker a földön hever, majd megijedve, hogy a nyakáról lepattan a műszer, hirtelen felugrik.

A ragadozó 2016-ban jött világra három testvér egyikeként a Tipesvar rezervátumban, de idő közben az onnan 1300 kilométerre lévő Dnyangangában telepedett le. Tizenhárom hónapos útján szinte senki sem látta, a szakértők szerint „konfliktusok nélkül haladt át az ember lakta vidékeken”.

Indiában él a világ tigriseinek mintegy 70 százaléka. A veszélyeztetett faj populációja az indiai kormány szerint 2015 óta 30 százalékkal emelkedett, most nagyjából 3000-en vannak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!