Ország-világ

2020.11.06. 09:25

17 millió állatot öltek le Dániában. Nagy a baj, a nyércek terjesztik a koronavírust

A vírus nyércekben mutálódott törzse eddig egy tucat embert fertőzött meg Dániában. Az összes állatot leölték és hét északi megyét vontak karantén alá. December 3-ig nem lehet elhagyni az ottani településeket és odamenni sem engednek senkit.

Forrás: Shutterstock

Szigorú karantén alá helyeznek Dániában hét északi megyét, miután a helyi nyércpopulációban kimutatták a koronavírus egy mutációját, amely embert is fertőz – jelentette be Mette Frederiksen dán miniszterelnök.

Az érintett megyékben bezárják a bárokat, éttermeket, valamint az iskolákat és leállítják a tömegközlekedést. Az embereket pedig felszólították, hogy ne hagyják el a térséget, illetve ne utazzanak oda. Az intézkedés egyelőre december 3-ig lesz érvényben.

Dánia a szőrméjük miatt tenyésztett nyércek levágásáról döntött, hogy elejét vegye az új vírustörzs terjedésének, amely a hatóságok szerint akár ellenállóbb is lehet a jövőbeli vakcinákkal szemben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a nyércek ideális táptalajt nyújthatnak a SARS-CoV-2 vírusnak, amelynek mutálódott törzse eddig egy tucat embert fertőzött meg Dániában.

A nyérc nagyon értékes, Dániában ez a szőrmeipar bázisa Fotó: Shutterstock

 

Több hónapja jelentenek nyércekhez köthető koronavírus-eseteket Dánia északi régiójában, valamint Európa több más részén. Dániában gyorsan terjed az új mutáció, ezzel a hatóságok szerint 12 ember fertőződött már meg. A miniszterelnök szerint a helyzet nagyon komoly.

Spanyolország júliusban vágott le százezer nyércet, miután fertőzéseket találtak az egyik régióban.

Jelenleg is folynak a kutatások arról, hogy a nyércek miért fogékonyak a vírusra és miért képesek terjeszteni azt.

Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szervezetének igazgatója szerint Dánia „eltökéltséget és bátorságot” mutatott azzal, hogy 17 milliós nyércállománya levágásáról döntött, aminek „hatalmas gazdasági kihatásai” vannak.

A dán nyérctenyésztők ipari egyesületének becslései szerint az intézkedés több mint 800 millió dollárba (244 milliárd forint) kerülhet az államnak. Hangsúlyozták, hogy ez lehet a kegyelemdöfés az ország szőrmeiparának is. A dán statisztikai hivatal szerint az országban tavaly mintegy 4000 embert foglalkoztattak ebben az iparágban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!