Egyperces

2016.09.06. 13:39

Egy újságíró feltalálta a tökéletes vezetős kaját

Elméletben csodálatos, már csak meg kéne valósítani.

BAMA

Naponta tömegével kényszerülnek arra az emberek, hogy idő hiányában a kocsiban, vezetés közben egyenek – az eredmény gyakran katasztrofális. A szendvics meg a burger még a legjobb megoldás a volán mögött, de elég a kelleténél kicsit több mustár, meg a kelleténél kissé erősebb szorítás, és máris az ölünkben landol a közepük, húsostul, zöldségestül, trutyistul. És persze morzsa és csomagolópapír kerül mindenhová, gusztustalan az egész.

Nem hiába: a kocsit nem arra tervezték, hogy vezetés közben egyenek benne, és ugyanígy: az ételeket nem arra találták ki, hogy egy kézzel szerencsétlenkedve tömjük őket be, míg a másikkal a volánt markolva manővereznünk, miközben szemünk a pályán, és azt se látjuk, hogy a szánk felé közelítő kajában nincsenek-e, mit tudom én, darazsak. Enni és vezetni természetüknél fogva két külön dolog – de ettől még soha, senki nem fogja abbahagyni a kormányozva kajálást, úgyhogy valamit tenni kell. A Jalopnik újságírója nem csak ugatja, éli is a gasztroforradalmat, és kitalálta a tökéletes vezetős ételt.

Jason Torchinsky maga is számtalan elfuserált étkezési kísérlet korábbi áldozataként számba vette, mi mindennek kell teljesülnie ahhoz, hogy valamit ideális vezetős ételnek nevezhessünk, és – egyelőre elméletben – megalkotta a... hát, neve az még nincs, de pont azt, amiről eddig szó volt.

Először is, az ételt az autó belső kialakítását, és a vezetési mechanizmusokat figyelembe véve kell kialakítani. Strapabírónak kell lennie, hogy ne szakadjon szét, ha esetleg kiesne az ember kezéből. Mindenképpen könnyen takarítható kell, legyen a felülete, hogy ne menjen kárba, ha retkes kocsipadlóba csapódna. Tisztán elfogyasztható kell, legyen, a csöpögtetés minimális kockázatával. Könnyen tárolható, vihető és egy kézzel tartható kell, legyen, még akkor is, ha a tartó kéz egyben a kormányzó vagy a sebességváltó is. Fontos, hogy elfogyasztása után is tiszta maradjon a kéz, és nem termelhet szemetet.

És az sem árt, ha nem olyan az íze, mint a csatornába fulladt hódé.

És most nézzük, mindezek után mire jutott:

Torchinsky kajája egy 0,33-as üdítősdoboz formájára készülne. Az könnyedén fogható, és ha mindkét kézre szükség van, bármikor beletehető a kocsi ötmilliárd pohártartójának bármelyikébe. A találmány csomagolásának ehetőnek kell lennie, és ezzel együtt, mint fentebb szerepelt, strapabírónak és könnyen tisztíthatónak is: a megoldás a bageltészta. A bagel a főzés és olajban kisütés miatt kívül kemény és sima – nem szakad fel, és könnyedén letörölhető –  belül pedig sűrű és laktató. És bagelezés után még csak kezet se kell mosni, mert a felülete nem zsíros.

A tökéletes vezetős kajának egy példányon belül kell tartalmaznia a különféle fogásokat. Torchinsky szerint a bagelhengeren belül külön cellákat kell kialakítani, melyeket szintén bageltészta-fal választ el. Három-négy cellára lenne szükség, a cellákba bármi kerülhet, de a legjobb ésszerűnek lenni: a henger teljes hosszában kell egy cella, amibe a fehérjedús kaja kerül, mellette két cella a köreteknek, végül a henger alján lehetne egy külön zseb a desszertnek. A lényeg, hogy mindegyik töltelék csont/porcmentes legyen, és mindegyik csak mérsékelten lehet szaftos, hogy ne csöpögjön le, és ne áztassa el a bagelhengert se.

Példának azt hozza fel, hogy a nagy cellába barbecue hús kerülhetne, szaftosan, de nem túl szaftosan. Az egyik köretzsebbe mehetne paradicsomos bab, a másikba sajtos tészta. A desszert lehetne barackos cobbler. Persze a bagelkonténer egyik lényege az, hogy bármi mehet bele: hazai viszonyokra fordítva kiváló disznótoros menüt lehetne belerittyenteni a nagy zsebben hurkával, a kicsikben kolbászkarikákkal és disznósajttal, desszertnek pedig mi mást gyömködnénk a tésztába, mint töpörtyűt? Én falnám.

Szóval ezt lehetne vezetés közben enni: fél kézzel tartanánk és harapnánk, ha két kéz kellene a volánra, akkor simán le lehetne rakni a pohártartóba, és később folytatni. Ha leesik, bánja kánya, le lehet törölni, és miután elfogyott, nem marad se szemét, se maszatos kéz. Győzelem.

Az egyetlen dolog, amit Torchinsky még nem bírt eldönteni, az az, hogy minek nevezze a menüt. Bedobta a „csőját,” a cső és a kaja összekapcsolásával. Vagy a „kaőt,” variációnak ugyanarra a témára. Ezen még dolgozhatna mondjuk.

Mindenesetre a publicista eltökélt: nem akarja pusztán elméleti szinten megtartani a találmányt, most keresi azt a szakácsot, aki elkészítené neki, hogy élesben is kipróbálhassa elmélete helyességét. Drukkolunk neki, reméljük, élőben is beválik a dolog, és majd sorozatgyártásba is kerül. Ránk férne már ez a csőja!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!