Home office

2020.10.30. 06:00

Sok munkatárs csatlakozott a Vodafone tartós távmunkaprogramjához

Home Agent néven indított állandó távmunkaprogramot a szolgáltató meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos kollégáinak.

Forrás: Shutterstock

Ezzel úttörő szerepet vállaltak a digitális munkavégzés kialakításában. A programmal a távközlési vállalat lakóhelytől függetlenül kíván munkalehetőséget teremteni, olyan munkavállalóknak, akik otthonaikat nem – vagy csak korlátozottan – tudják elhagyni, vagy olyanoknak, akik csekély munkalehetőséggel bíró térségben élnek. A Home Agent sikerét mi sem mutatja jobban, minthogy az elmúlt pár hónapban már 270-en jelentkeztek a programba.

A Vodafone Magyarország budapesti, miskolci és kolozsvári irodáiban még március közepén rendelte el a koronavírus miatt a teljes munkatársi állománya számára

az otthoni munkavégzést, ami egyáltalán nem okozott fennakadást a vállalat életében,

hiszen ügymenetükben a home office évek óta jelen van. A vállalat ekkor döntött úgy, hogy az ügyfélszolgálaton dolgozói kollégái számára is biztosítja a távmunka lehetőségét, így az ügyfélszolgálat 95%-a át is állt az otthoni munkavégzésre. A cég Magyarországon úttörőnek számít e tekintetben, hiszen korábban – elsősorban az informatikai infrastruktúra miatt – elképzelhetetlen lett volna az ügyfélszolgálat távoli munkavégzésre való átállása.

Mivel a home office-ban töltött időszak tapasztalatai bizonyították az új munkarend hatékonyságát és előnyeit, ezért a Vodafone úgy döntött, hogy állandó távmunkaprogramot hirdet meg ügyfélszolgálatos munkatársai körében.

A program rendkívül nagy népszerűségnek örvend, a júliusi bejelentés óta már 270 munkatársuk adta le a jelentkezését. Ezen kollégák közül 160-an meg is feleltek a tartós home office követelményeinek, így ők a rendkívüli helyzet megszűnése után is folytathatják az otthoni munkavégzést.

A népszerűségre való tekintettel a vállalat az újonnan belépő ügyfélszolgálatosoknak is meghirdették a programot.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!