szórakozás

2019.12.02. 16:11

Ontaná az exkluzív játékokat a Microsoft

Negyedévente szállítana egy PlayStationre nem elérhető címet.

Forrás: Shutterstock

Az egyelőre Project Scarlett néven futó, következő generációs Xbox csak a jövő év végén kerül majd piacra, azonban a Microsoft már mostanra is nyilvánvalóvá tette, hogy nem kívánja elkövetni ugyanazokat az óriási kommunikációs és stratégiai hibákat, amelyek miatt a PlayStation 4 lett a konzolháború éppen aktuális fejezetének egyértelmű nyertese – írja az Origo.

Ennek kulcsfontosságú eleme, hogy az elmúlt másfél évben a Microsoft rengeteg játékfejlesztő céget vásárolt meg, többek közt a Double Fine, az Obsidian, a Ninja Theory, és a Playground Games is a birtokába került, így

mostanra 15 saját játékfejlesztő stúdióval rendelkezik az Xbox Game Studios égisze alatt.

Ezek a cégek Xboxra és PC-re szánt játékokat készítenek, azaz olyan minőségi játékfelhozatal gyártása a céljuk, amelyek nem érhetőek el a rivális PlayStationre.

Az exkluzívok terén gigantikusat bukott az Xbox One: nem elég, hogy kifejezetten kevés érkezett rá, de a jókora részük felejthető alkotásnak bizonyult, míg a PlayStation 4-nek pont ezen a téren sikerült villognia.

Matt Booty, az Xbox Game Studios vezetője a GamesRadarnak adott interjújában megerősítette, hogy a Microsoft nem csak hobbiból költött el eszement pénzeket a tehetséges fejlesztőcégek megvásárlására: a következő konzolgenerációtól kezdve a vállalat szeretne

3-4 havonta kiadni egy kiváló, PlayStationre nem érkező játékot.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!