Alibaba webáruház

2019.08.17. 18:00

Nem számítottak ilyen száguldásra

A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi cég profitja és bevétele egyaránt felülmúlta a piaci várakozásokat.

Forrás: Shutterstock

Az Alibaba a világ harmadik legjelentősebb felhőszolgáltatója a Microsoft Corp és az Amazon.com Inc után, és

a legnagyobb Kínában, ahol a piaci részesedése 40 százalék feletti.

A felhőszolgáltatásból származó bevétele 66 százalékkal, 7,79 milliárd jüanra ugrott.

Ma az Amazon a világ legértékesebb márkája, a második helyezett az Apple, harmadik a Google, követi a Microsoft, majd a Visa, hatodik a közösségi portált birtokló Facebook.

A világ hetedik legtöbbet érő márkája az Alibaba internetes áruház.

Az Alibaba Group Holding Ltd. egyszeri tételek nélküli részvényarányos adózott eredménye 12,55 jüanra (1 jüan=41,61 forint) emelkedett a június 30-án záródott negyedévben az egy évvel korábbi 8,04 jüanról. A szakértők gyengébb adatra, 10,25 jüanra számítottak.

A cég bevétele 42 százalékkal, 114,92 milliárd jüanra (16,32 milliárd dollár) nőtt a negyedévben. Szakértők kisebb bevételt, 111,73 jüant vártak.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!