Ritka alkalom, magyarul

2020.11.30. 11:17

Ne feledjük: ma sztárok vallanak élőben a mesterséges intelligenciáról

Először ül virtuális kerekasztalhoz a világsztár Neil deGrasse Tyson, Stuart J. Russell, Tilesch György, Buzsáki György és Kishonti László.

Forrás: Shutterstock

Mint korábban részletesebben beszámoltunk róla, sztárszakértők lesznek a vendégei a Future Talks powered by MVM című ingyenes, online, interaktív talk shownak ma, november 30-án 18 órától. A különleges élő műsor angol és magyar nyelven is elérhető lesz, sőt, kérdezni is lehet tőlük a weboldalon.

A tudomány és a technológia nemzetközi sztárszakértői bemutatják, hogy a mesterséges intelligencia hogyan hat már ma is, illetve milyen hatással lesz a jövőben mindannyiunk életére.

Kérdéseit bárki felteheti a szakértőknek az esemény honlapján.

New Yorkból jelentkezik be Neil deGrasse Tyson világhírű amerikai asztrofizikus, író, a New York-i Hayden Planetárium igazgatója, több televíziós műsor házigazdája a National Geographic csatornán.

San Francisco-ból kapcsolódik a beszélgetéshez Stuart J. Russell, a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, akinek témában írt könyvét 118 ország több mint 1300 egyetemén alaptankönyvként használják.

A beszélgetés moderátora Tilesch György, a Mesterség és intelligencia (BetweenBrains) című könyv társszerzője, a világ egyik legkeresettebb mesterségesintelligencia-szakértője. Az este folyamán megosztja véleményét a nézőkkel Buzsáki György, a New York Egyetem orvosi karának professzora, akadémikus, világhírű agykutató. A talk show ötödik tagja Kishonti László, az önvezető járművek technológiáját a mesterséges intelligenciára is támaszkodva fejlesztő AImotive vezérigazgatója.

Az online esemény nyelve angol, de biztosított a magyar nyelvű szinkrontolmácsolás.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!