Tippek-trükkök

2019.09.28. 18:00

Ingyen letölthető a kiberbiztonsági tankönyv

Mi a DeepFake? Milyen veszélyeket rejt a TikTok? Aktuális témákkal bővült a Neumann Társaság ingyenesen elérhető munkája.

Forrás: Shutterstock

Letölthető a Neumann Társaság honlapjáról a kifejezetten átlagfelhasználóknak szánt stílusban megírt IT biztonsági tankönyvének aktualizált kiadása.

Ebből már az is kiderül, hogy miként lehet felismerni a DeepFake technológiával készített hamis videókat, vagy mire kell vigyáznia a gyerekeknek a népszerű TikTok közösségi szolgáltatás használatakor, sőt, még abban is segítséget nyújt,

hogyan kell megóvni digitális eszközeinket, ha azokat otthonunktól távol, például szállodában vagy étteremben használjuk.

Az Erdősi Péter Máté és Solymos Ákos által írt IT biztonság közérthetően című tankönyv bármilyen mobil eszközön, e-könyv-olvasón és számítógépen könnyen olvasható, illetve igény szerint ki is nyomtatható, .pdf formátumban lehet letölteni a Neumann Társaság honlapjáról.

A kötet első kiadását még 2017-ben adta ki a társaság, azonban a technológia gyors fejlődése miatt elengedhetetlen ismeretanyagának évenkénti frissítése, amelyben idén a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Akadémiájának szakértői is közreműködtek.

Már a TikTok és a DeepFake veszélyeit is bemutatja

A 2019-es kiadás tananyaga olyan aktuális témákkal bővült, mint az utóbbi egy évben egyre nagyobb számban feltűnő, DeepFake videók, amelyek készítői mesterséges intelligencia felhasználásával hamisítanak meg jeleneteket, például a valóságban jelen sem lévő szereplőket generálva a felvételekre.

A szülői visszajelzések nyomán belekerült a tananyagba a gyerekek, tinédzserek által előszeretettel használt online szolgáltatások (például TikTok, Snapchat, Instagram) működésének leírása, illetve egy külön ismertető arról, hogy miként érdemes otthon szabályozni a digitális eszközök használatát a gyermekek számára, és hogyan lehet megóvni őket például az internetes zaklatástól.

Az alapvető ismeretek sem maradtak ki

Az új kiadás emellett konkrét tippekkel is szolgál arra vonatkozólag, hogy miként tudjuk megóvni az adatainkat utazás közben, például, ha idegen, éttermi vagy szállodai wifihálózatra csatlakozunk eszközeinkkel.

Kiderül, hogy felhasználóként mire kell számítanunk a bankkártyás fizetéseknél az uniós PSD2 irányelv küszöbön álló bevezetése nyomán.

A fent említett aktuális témák mellett a tankönyv továbbra is részletes információkkal szolgál az olyan alapvető internethasználat során felmerülő témákkal kapcsolatban is, mint amilyen a biztonságos wifihasználat, a mobil eszközöket és számítógépet fenyegető kártevők, csaló internetes áruházak, vagy éppen a fake news.

Magyarországi ECDL IT biztonság moduljáért és az ahhoz hozzáférhetővé tett ingyenes IT biztonsági tankönyvért, 2018-ban rangos nemzetközi díjat – Best Practice Award – nyert el a Neumann Társaság a társadalmi felelősség kategóriában az Európai Számítógép-használói Jogosítvány képzési rendszerét felügyelő ECDL Alapítványtól.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!