Jobb, mint a gyári

2019.02.12. 06:00

Gyorsítsuk fel a számítógépünket ezzel az ingyenes programmal

Mielőtt még a lelassult Windows hosszadalmas újratelepítése mellett döntenénk, érdemes próbát tenni ezzel a pehelykönnyű programmal.

Forrás: Shutterstock

Évek alatt egy sor programot telepítünk a számítógépre, amire később már nincs szükségünk, s el is felejtjük, hogy egyáltalán a PC-n vannak. És ezek a szoftverek azóta is – ráadásul gyakran még a háttérben futva – terhelik a gépet.

Érzékelhetően javíthatunk a működésén egy szoftver telepítésével

Kissé olyan kutyaharapást a szőrével megoldásnak hangzik egy túltelepített PC-t újabb program installálásával gyógykezelni.

Ez még önmagában nem lenne feloldhatatlan ellentmondás, de ami az UninstallView-et illeti, csakugyan, még telepítésre sincs szükség.

Portable, azaz hordozható, telepítés nélkül futtatható programról van szó. A kis méretű szoftvert akár egy pendrive-ra másolva – vagy a gépen, telepítés nélkül kettőt kattintva elindíthatjuk.

Hogyan gyorsíthatja a számítógépet?

Úgy, hogy felkutatja, és részletes információkat gyűjt a kitakarítandó programokról. Az információk kiterjednek a Windows regisztrációs adatbázisának vizsgálatára is. (Ezt az adatbázist használja a Windows a telepített szoftverek adatainak tárolására.)

Jóval alaposabb pucolásra képes, mint a Windows Gépház beépített alkalmazás-eltávolítója.

Mondhatni van benne gyakorlata. A régi felhasználók még emlékezhetnek a 2003 óta fejlesztett, sikeres MyUninstallerre: ennek utódja az UninstallView.

Másutt, másnak is jól jöhet

Mivel portable program, más családtag vagy ismerős gépének reparálására is alkalmazható. Kényelmes, hogy egyszerre akár több program eltávolítását is elindíthatjuk vele.

Működik bármelyik Windowson az XP-től kezdve a Windows 10-ig. Ennek az oldalnak az aljára görgetve választhatunk az ingyen letölthető és használható 32 és 64 bites változatok között.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!