Nem érzékelt szemmozgást

2019.08.23. 22:00

Gyilkost leplezett le az arcfelismerő technológia

Egy férfi a halott barátnője arcának azonosításával próbált kölcsönt felvenni online felületen, de az arcfelismerő technológiát használó szoftver lebuktatta.

Forrás: Shutterstock

A kínai fucsieni hatóságokat egy online hitelközvetítéssel foglalkozó cég értesítette, hogy a mesterséges intelligenciával működő szoftverük jelzést adott arról, hogy

nem érzékelt szemmozgást egy azonosításra beszkennelt arcon.

A rendőrök röviddel ez után, egy félreeső tanyán ütöttek rajta a 29 éves férfin, bizonyos Csangon, miközben éppen megpróbálta elégetni a holttestet, olvasható a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap internetes oldalán egy ma közzétett cikkben.

Pénzt akart csinálni a barátnő halálából

A hatóságok azzal gyanúsítják a férfit, hogy április 11-én megfojtotta barátnőjét, aki azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja, miután anyagi vitába kerültek egymással. A gyanú szerint Csang a gyilkosságot követően autója csomagtartójába rejtette a nő holttestét, és elmenekült a tetthelyről.

Közben pedig a barátnőjének kiadva magát szöveges üzenetben szabadságot kért a nő munkáltatóitól, szüleinek pedig azt hazudta, hogy néhány napra szabadságra megy.

Csang továbbá 30 ezer jüant (1,2 millió forintot) vett fel barátnője bankszámlájáról a nő telefonjának segítségével.

A halott nem kacsint és férfihangon szól

A mesterséges intelligencia annak köszönhetően tudta leleplezni az esetet, hogy

az azonosítási eljárás során a hitelkézbesítő applikáció a felhasználóit kacsintásra kéri.

Ezúttal azonban nem érzékelt szemmozgást, a hangfelismerő szoftver pedig azt jelezte, hogy egy férfi folyamodik a kölcsönért.

A sikertelen azonosítás miatt a cég egyik alkalmazottja avatkozott közbe, és miután a nő arcán zúzódásokat, nyakán pedig vastag, vörös nyomot fedezett fel, azonnal értesítette a rendőrséget.

Kínában az arcfelismerő technológiát egyre szélesebb körben használják: a nagyvárosokban számos helyen alkalmazható fizetéskor, illetve bizonyos szolgáltatások igénybevételekor.

A bűnüldözésben is fokozódik a jelentősége, hiszen a térfigyelő kamerák jó eséllyel rögzítik a bűnelkövetők arcát.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!