Ország-világ

2020.11.14. 06:50

Ezzel a módszerrel húznak hasznot a járványból

A kiberbűnözők továbbra is próbálnak hasznot húzni a koronavírus-krízisből, folyamatosan növekszik az általuk indított támadások száma. Elsősorban az otthonról dolgozó munkavállalók kerültek a célkeresztjükbe.

Forrás: Shutterstock

A G Data elemzése szerint az év második felében a megelőzött támadások száma több mint 100 százalékkal nőtt az első fél évhez képest, azaz egyre gyakrabban találkozunk számítógépes vírusokkal, trójaiakkal és adathalász-kísérletekkel.

A német vírusvédelmi cég ennek kapcsán arra figyelmeztet, hogy az otthoni munkavégzés az adatbiztonság szempontjából azzal járhat, hogy több vállalati adat kerül át a munkavállalók magántulajdonban lévő és kevésbé védett számítógépeire.

Ezért a home office bevezetése mellett döntő munkáltatóknak érdemes biztosítaniuk az otthoni számítógépek biztonságos használatát lehetővé tévő szoftvereket is,

például vírusirtót, VPN-t és adattörlési megoldást.

Új trükkök a tárházban

A legelterjedtebb kártevők ma a távoli elérést biztosító trójaiak (Remote Access Trojan – RAT). Ezek segítségével a bűnözők a felhasználók tudta nélkül átveszik a számítógépek irányítását. A lehetőségeik ezután a jelszavak kifigyelésétől egészen a gépek titkosításáig terjednek.

A számos fertőzésért felelős

QBot kártevő módszere, hogy egy új sort ad hozzá a meglévő e-mail-párbeszédekhez, így az üzenet eredetiségében megbízó címzettek gyanútlanul rákattintanak a beágyazott linkekre.

A hivatkozás általában egy fertőzött weboldalra mutat, ahonnan aztán egy további kártevő – például zsarolóvírus – töltődik le a számítógépre.

Emellett a kiberbűnözők előszeretettel használják a megfertőzött számítógépek kapacitását kriptovaluták bányászatára is, ami a számítógépek teljesítményét nagymértékben csökkentheti. A G Data szakemberei az elmúlt fél évben több mint 107 ezer Coinminer variánst fedeztek fel, átlagosan percenként 2,4 darabot.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!