Kampány van

2020.08.07. 12:49

Eddig nem látott rendcsinálásba fogtak közösségi oldalak

Elkezdték megjelölni az állami szereplőket és médiumokat, romániai trollfarmot számoltak fel.

Forrás: Shutterstock

A Twitter kezdte megjelölni és így világosan azonosítani azokat a fiókat, amelyek államok képviselőihez vagy állami médiumokhoz, illetve vezetőikhez kapcsolódnak, a Facebook pedig csütörtökön azt jelentette be, hogy

Romániából működtetett, Donald Trump amerikai elnök újraválasztása mellett kampányoló trollfarmot számolt fel.

A Twitter blogján közzétett ismertető emlékeztet, hogy az oldalon már 2019-ben betiltották az állami médiumok hirdetéseit és a politikai hirdetéseket, mert a cég úgy véli, hogy

a politikai elérést kiérdemelni kell és nem megvásárolni.

Felcímkézik az közszereplők fiókjait

Ezen túlmenően csütörtöktől címkével látják el az állami szereplők, külügyminiszterek, intézmények, nagykövetek, szóvivők és egyéb állami képviselők fiókjait és az állami irányítású médiumok, főszerkesztőik és vezető beosztású munkatársaik fiókjait is.

Egyelőre az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjához tartozó fiókokat címkézik fel, és azt a későbbiekben bővíteni tervezik. A Twitter célja ezzel az, hogy a felhasználók világosan lássák, hogy egy-egy ilyen fiók állami, kormányzati kommunikációt folytathat.

A közösségi oldal azokat a médiumokat tekinti állami médiumnak, ahol a kormányzat pénzügyi vagy politikai nyomásgyakorlással vagy a gyártás és terjesztés fölötti ellenőrzéssel befolyást gyakorol a szerkesztett tartalomra.

„A független sajtóval ellentétben az állami média gyakran politikai célokat akar elérni hírszerkesztésével” – közli a Twitter, amely szerint

az embereknek joguk van tudni, ha egy médium állami szereplőkhöz köthető.

A függetlenül szerkesztett közszolgálati médiumok, amilyen a brit BBC vagy az amerikai NPR, nem kapnak címkét. Az állami médiumok tweetjeit a jövőben a Twitter az ajánlott tartalmak listájáról is eltávolítja. A címkézés ellen az érintettek fellebbezhetnek a cégnél.

Romániai feketék és „amerikai” konzervatívok

A Facebook csütörtökön azt jelentette be, hogy Romániából üzemeltetett, Donald Trump amerikai elnök újraválasztását támogató trollfarmot számolt fel.

A 35 Facebook- és 88 Instagram-fiókból álló hálózat tagjai

amerikai konzervatívoknak, feketéknek, keresztényeknek és az összeesküvés-elméleteket terjesztő Qanon-hálózat tagjainak adták ki magukat.

Ezt a Facebook szabályzata koordinált megtévesztő tevékenységnek tekinti és tiltja. Az oldalaknak a Facebookon mintegy 1600, a szintén a cég tulajdonában lévő Instagramon pedig 7200 követője volt. A Facebook kiberbiztonsági igazgatója, Nathaniel Gleicher elmondta, hogy a trollfarm célját és indítékát nem sikerült feltárni, és elképzelhető, hogy a működtetők célja pusztán annyi volt, hogy közönséget gyűjtsenek, amelyből később profitálhattak volna.

A Facebook azt is tudatta, hogy júliusban összesen több mint ezer olyan fiókot töröltek, amelyek a vállalat szerint megtévesztő céllal működtek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!