Járvány

2020.11.09. 18:00

A webáruházak előtt egyre szélesebb a hazai pálya

Jelentős lökést adott a pandémia az internetes áruházaknak. Az e-piac egyike azon kevés gazdasági területeknek, amelyek számára a koronavírus-járvány jelentős fejlődési lehetőséget hozott.

Forrás: Shutterstock

Kezdetben a korlátozások miatt kényszerűen átterelődött vásárlásokkal duzzadt az eladási volumen az online boltokban, majd kiderült, hogy az otthoni rendelés, házhoz szállítás legtöbb előnye vírusbiztos, ezért az új felhasználók közül sokan megtartották az online vásárlás kényelmes formáját.

Erre utal az is, hogy

a korlátozások nélkül telt júliusban és augusztusban is magas szinten stabilizálódott az e-kereskedelmi eladás:

a két hónap során regisztrált 147 milliárd forintos volumen 22 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel azelőtt.

Érthető módon erős az árverseny az online térben, ami az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál tapasztalatai szerint amiatt van, mert a vásárlók újra árérzékenyek lettek, és a bizonytalan időszakban tudatosan szűrnek rá az elérhető legalacsonyabb áron elérhető termékekre – írja a Magyar Nemzet.

A portál megfigyelte, hogy mostanra nagyon közelítenek egymáshoz az egyes webáruházak árai, ami főként a nagyobb értékű elektronikai cikkeknél figyelhető meg. Ma már a legtöbb kereskedőt összetett árfigyelő szoftverek segítik a megfelelő árazásban, akár óránként korrigálhatják az addigra versenyképtelennek ítélt árazási szinteket.

Nehéz tehát manapság ráfizetni, kis utánajárással meggyőződhet erről a vásárló.

Most úgy tűnik, hogy a különböző áruházak árai a legnagyobb forgalmú elektronikai cikkek (mobiltelefonok, okosórák, tabletek) esetében például mindössze 12-15 százalékkal térnek el a kínálati átlagértéktől, míg a tévéknél a különbség csak 8 százalék. Konyhai gépek esetében (hűtőgép, mosógép, tűzhely) ez az eltérés mindössze 5-6 százalék, a laptopok kínálatában pedig az előző hónap során mindössze 3 százalékos eltérést regisztráltak a portálnál, amely nagy forgalomra számít a fekete pénteken.

A Black Friday hagyományos, amerikai minta alapján szervezett ideje ebben az évben november 27-én érkezik el, de számos webáruház már a megelőző péntekeken is tart ilyen néven komoly akciózást. A Black Friday idén a karácsonyt megelőző vásárlások korábbinál is hangsúlyosabb időszaka lehet, amely a novemberi e-kereskedelmi forgalom volumenét könnyen a tavalyi 88 milliárd forintos szint fölé is emelheti.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!