A jövő kulcsszava lett

2019.08.08. 10:04

A mesterséges intelligencia térképére Magyarország felkerülhet

Sokan szeretnének a jövőbe látni, hogy vajon milyen lesz a világ néhány évtized múlva, például, hogy átveszik-e a gépek a hatalmat.

Forrás: Shutterstock

A mesterséges intelligencia körülbelül olyan lesz a soron következő generáció számára, mint csaknem száz éve az elektromosság megjelenése – erről beszélt Zentai István informatikai projektfelügyelő, a Mesterséges Intelligencia Koalíció tagja az M1 Ma este című műsorában.

Mint mondta, az elektromosság ma már egy teljesen hétköznapi dolog, el sem tudnánk képzelni az életünket nélküle, és várhatóan a mesterséges intelligencia is hasonlóan nagymértékű változásokat hoz majd a világ számára.

Konferencia a mesterséges intelligenciáról

Arról is beszélt, hogy a közelmúltban Amszterdamban került sor egy konferenciára, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakterületekkel lehetett megismerkedni. Két nap alatt tizenkét szekcióban több mint 250 előadás és fórum zajlott le, ahol többek között szó volt az internetről, az okos városokról, illetve a kiberbiztonságról.

Elmondta, a mesterséges intelligencia fogalma már nem új keletű dolog, hiszen a múlt században már

elméleti és gyakorlati megvalósításokról is tárgyaltak

a témával kapcsolatban. A jelenlegi felkapottsága ugyanakkor annak köszönhető, hogy négy dolog jelentősen megváltozott. Az egyik, hogy rengeteg adat keletkezik minden egyes pillanatban különböző területekről.

A másik nagy változás az adatok átvitele és továbbítása, amely jelentősen felgyorsult. Példának említette az 5G térhódítását.

A harmadik áttörés az adatok tárolásában mutatkozik meg, míg régen egy szoba nagyságú terület kellett bizonyos adatok őrzésére, addig ma már egy apró chipen is elfér nagy mennyiségű adat. Az utolsó változás pedig a számítógépek kapacitásának és működési sebességének a növekedése, amelyek rengeteg adat tárolását és továbbítását teszik lehetővé rendkívül gyors sebességgel – sorolta.

A Mesterséges Intelligencia Koalíció azért jött létre,

hogy olyan javaslatot tegyenek le a kormány elé, amelynek végrehajtása során Magyarország felkerülhet a nemzetközi mesterséges intelligencia térképére.

Hangsúlyozta, ezen jelenleg is ott vagyunk, hiszen nagysikerű kutatásokat hajtunk végre a területen, de még mindig nagyon messze vagyunk az olyan országoktól, mint Kína vagy az Egyesült Államok.

A koalíciónak megalakulása idején 70 ember volt a tagja, ma ez a szám 180-ra emelkedett, akik mind azon dolgoznak, hogy Magyarország még hatékonyabb eredményeket érjen el a témában.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!